Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Japán öt év alatt megduplázná a külföldi közvetlen tőkebefektetéseket

A japán kormány - amely korábban egyenesen fenyegetést látott a külföldi tőkében - most több külföldi közvetlen tőkebefektetést akar: a Jomiuri Simbun hétvégi jelentése szerint 2010 végéig a japán kormány 26,4 ezer milliárd jenre (19 milliárd euró) akarja megduplázni az idei év végére várt 13,2 ezer milliárd jent (92,57 milliárd euró).


Dátum: 2006-03-20 08:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52950
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:26:30.873437, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez, ha teljesül, a 2001-ben mért 6,6 ezer milliárd jenes szinthez képest tíz év alatt a befektetési összeg négyszereződését jelentené. Tokió új technológiákat és üzleti modelleket, valamint újabb munkahelyeket ígér a befektetőknek. A reformirányultságú japán kormányfő, Koidzumi Dzsunicsiro már 2003-ban a külföldi befektetések megduplázásának célját tűzte ki 2006 végéig, 13,2 ezer milliárd jenre. A japán gazdaság élénkülését tekintve, valamint azt a tényt, hogy a beruházások értéke 2004 végén már 10,1 ezer milliárd jent értek el, a lap szerint reálisan teljesíthető idén a 13,2 ezer milliárdos kormányzati célkitűzés.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek