Slobodan Milosevic temetése utózöngék nélkül
Nincsenek Szerbiában jól hallható utózöngéi Slobodan Milosevic temetésének, holott a néhai jugoszláv államfő emlékének szentelt, s tízezrek részvételével megtartott szombati gyászrendezvényeket heves indulatok és politikai szónoklatok kísérték végig.
Dátum: 2006-03-20 08:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52951
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:26:31.179468, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Belgrádban nyolcvanezren, az államfő szülővárosában, Pozarevacban húszezren kísérték utolsó útjára szombaton a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) börtöncellájában egy hete elhunyt volt államfőt, de vasárnap alig volt visszhangja a fenyegető méretű tömegmegmozdulásnak. A demokrata tömb vezetői nemigen reagáltak a temetésre, elvétve akadt egy-egy politikus, aki említést tett róla. Rasim Ljajic szerbia-montenegrói emberi jogi és kisebbségügyi miniszter megemlítette, hogy Milosevic temetése "sajnos" nem temetés volt, hanem politikai haszonszerzésből tartott politikai gyűlés és tüntetés. "Nem hallottam még olyan temetésről, amikor az embert este, háza udvarán, családtagjai jelenléte nélkül temetik el" - mondta Ljajic.
A szerbiai demokraták közül leginkább Bojan Kostres, a vajdasági parlament elnöke hívta fel magára a sajtó figyelmét. A politikus vasárnap tüntetőleg virágokat helyezett el Belgrádban Zoran Djindjic szerbiai miniszterelnök sírjánál, illetve felkereste a Milosevic uralma idején meggyilkolt Ivan Stambolic volt szerb elnök, Slavko Curuvija laptulajdonos és Veselin Boskovic, a Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) politikusának sírját, hogy "lerója kegyeletét a milosevici rezsim minden áldozata előtt". Kostreshez társult Vlaljko Senic, az SPO alelnöke, aki azt hangoztatta, hogy Szerbiának le kell zárnia történelme legsötétebb fejezetét, nehogy Milosevic temetése a nép és az ország temetésével végződjék.
A belgrádi média figyelme érezhetően a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) felé kezd fordulni. Az SPS-t haláláig Slobodan Milosevic vezette, de míg ő az NT börtönében várt ítéletére, folyt a pártban az utódlási harc, amelyben Ivica Dacic, a párt főbizottságának elnöke kerekedett felül. Milosevic halála óta azonban Dacic szembetűnően háttérben volt, a gyászrendezvényeket legnagyobb riválisa, Milorad Vucelic vezényelte le a Milosevic-család megbízásából. A szerb radikálisok vasárnap felszólították a szerbiai kormánynak külső támogatást nyújtó SPS-t, hogy buktassa meg a Kostunica-kabinetet. Vucelic a BK belgrádi tévének adott interjújában azzal hárította el a felszólítást, hogy előbb "konszolidálni kell a pártot", és csak azután lehet nekirugaszkodni a választásnak. A politikus szerint az elkövetkező napokban a párt főbizottsága ülésezni fog, és felvetik az Ivica Dacic iránti bizalom kérdését.
MTI - fidesz.hu