Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyeztetés a viták részleteiről

A miniszterelnök-jelöltek vitájának részleteiről kíván egyeztetni ma a másik három parlamenti párt képviselőjével Deutsch-Für Tamás, a Fidesz kommunikációs vezetője Budapesten.


Dátum: 2006-03-20 08:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52961
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:26:34.311267, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pártok között hetek óta tart a polémia arról, hogy hány vita legyen és a disputákat milyen összetételű körben rendezzék meg. Az MSZP tíz egyeztetett témakört javasol az április 3-ra tervezett négypárti, valamint az április 5-i, Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor közötti nyilvános, televíziós vitákra. Gál J. Zoltán, az MSZP-kampány kommunikációs vezetőjének korábbi közlése szerint javaslatot tesznek arra is, hogy megegyezés alapján egy vagy több moderátor vegyen részt a vitákon.

Deutsch-Für Tamás erre reagálva emlékezetbe idézte, hogy a miniszterelnök-jelölti vitát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kezdeményezte. Közölte azt is: Orbán Viktor április 5-én ott lesz a vitán. A fideszes politikus azt is hangsúlyozta: örül annak, hogy két és fél hét után mind Gyurcsány Ferenc, mind Dávid Ibolya, az MDF, mind pedig Kuncze Gábor, az SZDSZ elnökének személyes megbízottja elfogadta azt a javaslatot, hogy ne a sajtón keresztül üzengessenek egymásnak a miniszterelnök-jelölti vita tartalmáról, koreográfiájáról, hanem ezt pártközi egyeztetésen beszéljék meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek