Izrael megerősítette a madárinfluenza-vírus jelenlétét három helységben
Az izraeli mezőgazdasági minisztérium megerősítette hétfőn, hogy három helységben ütötte fel a fejét a madárinfluenza-vírus emberre is veszélyes H5N1 altípusa.
Dátum: 2006-03-20 08:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52964
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:26:35.266461, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlemény szerint három dél-izraeli kibucban, Ein Haslosában, Holitban és Szdeh Moséban lokalizálták a fertőzést. Az első kettőben szinte teljesen kiirtották a pulyka- és csirkeállományt, és megkezdték a szárnyasok elpusztítását a fertőzött terület 3 kilométeres körzetében is. Szdeh Moséban és a szintén fertőzésgyanús Nahsónban a hétfői nap folyamán fejezik be a szárnyasok kiirtását. A minisztérium szerint az egészségügyi hatóságok urai a helyzetnek. Szóvivője mintegy 400-500 ezerre becsülte azoknak a pulykáknak és csirkéknek a számát, amelyeket mérgezett víz itatásával pusztítanak el. Az izraeli kormány több mint 3,2 millió dolláros kártérítést fizet a gazdáknak, míg a mezőgazdasági tárca 4 millió dózis madárinfluenza elleni oltást rendelt. Az Európai Unió bizottsága a múlt héten rendelte el az izraeli baromfiimport tilalmát.
MTI - fidesz.hu