Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Duisenberg szerint megfelelő az EKB pénzügypolitikája

Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke továbbra is úgy véli, hogy az euróövezet jegybankjának pénzügypolitikája, a kamatok szintje megfelelő. Ez a piacoknak azt jelzi, hogy az EKB csütörtökön 3,25 százalékon hagyja az irányadó kamatminimumát, vagyis november óta változatlanul.


Dátum: 2002-10-08 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4798
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:55.644339, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Duisenberg azonban azt is hozzátette: nem tudja, meddig maradnak a kamatok a mostani szinten. Ez erősítette a csökkentési várakozásokat az év hátralévő részére.

Az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottsága keddi meghallgatásán Wim Duisenberg kijelentette: a pénzügypolitika a gazdaság megbízható horgonya, különösen a nagy bizonytalanság és törékeny bizalom jellemezte környezetben. Duisenberg szerint jelenleg nem a kamatszint, hanem a bizalom hiánya a legnagyobb probléma.

- Jelenleg az euróövezeti és az amerikai gazdaságot nyomasztó fő probléma nem a kamatszint, hanem a bizakodás hiánya és a sok bizonytalanság - mondta Duisenberg, és hozzátette: az egyik bizonytalansági tényező az Irak elleni fenyegetés, mert nem tudni, meddig tart majd egy efféle konfliktus, és mi lesz az olaj árával.

- Az EKB továbbra is az árstabilitás fenntartására összpontosít - közölte, hozzátéve, hogy az inflációs nyomás csökkent, de a pénzellátást, a bérmozgásokat és az olajárakat figyelemmel kell kísérni. Mint mondta, középtávon az árstabilitást fenyegető kockázatok kiegyensúlyozottak - az infláció szeptemberi gyorsulását, tizenkét hónapra 2,2 százalékra az augusztusi 2,1 százalékról szerinte az olaj ára okozta -, de hozzátette, hogy jövőre sem várható a tizenkét havi infláció jelentősebb elmaradása 2,0 százaléktól az euróövezet átlagában. A gyenge konjunktúra és az euró felértékelődése azonban idővel csökkenti az inflációs nyomást - mondta. Mindazonáltal úgy vélte, hogy a lakossági fogyasztás támogatni fogja a lassú fellendülést. Mint mondta, a második negyedévben már volt valamelyes fellendülés, még ha igen szerény is.

Duisenberg szerint az euróövezet és a világgazdaság fellendülése a vártnál lassúbb és a pénzügypolitika alakítóinak is számos bizonytalansági tényezővel kell számolniuk a tőzsdék zuhanása és a magas olajárak miatt. Az előrejelzéseket módosítani kellett - fejtegette, és azt mondta, hogy most a második félévben szerény GDP-növekedés várható, és az ütem majd valamikor jövőre kerülhet közelebb a lehetséges fenntartható szinthez. Az év elején az EKB-ban még a negyedik negyedévre jósolták az inflációmentesen fenntarthatónak gondolt 2-2,5 százalékos ütem elérését, éves összehasonlításban.

Az elnök beszédében többször is hangsúlyozta, hogy az euróövezeti tagállamok kormányainak teljes elkötelezettsége a stabilitási paktum teljesítése mellett csak jótékony hatású lehet az euróövezetre. Hozzátette: olyan összefüggés azonban jelenleg nincs, hogy az EKB a deficitcsökkentések elmaradását büntetné az utóbbi időben a kamatai változatlanul hagyásával.

Az elemzők többsége jelenleg kamatcsökkentést vár, legkorábban novemberben vagy decemberben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek