Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nincs kockázat az április 2-ai rendezvényekben

Mikola István nem lát biztonsági kockázatot abban, hogy a két nagy párt Budapesten ugyanaznap, április 2-án tart politikai rendezvényt. Erről a Fidesz miniszterelnökhelyettes-jelöltje az MTV Nap-kelte című műsorában beszélt hétfőn.


Dátum: 2006-03-20 09:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52971
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:26:37.151858, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A mi társaságunkat mindig fegyelmezettnek láttam, (...) persze provokátorok mindig lehetnek" - mondta, utalva pártja négy évvel korábbi, ugyancsak a Kossuth téren megtartott rendezvényére. "Nem tudom, hogy ki szervezett rá a másikra, én semmiféle kockázatot nem látok, (...) fegyelmezett a társaság" - mondta arra a felvetésre, nem történt-e rászervezés a másik párt demonstrációjára. Hozzátette: a Fidesz rendezvényét már februárban bejelentették a rendőrségen. A saját szerepéről szólva azt mondta: "szakpolitikusi minőségben" marad, ezt jelzi az is, hogy nincs pártpolitikusi tisztsége. A feladatom az, hogy az egészségügyet és annak a határterületeit képviseljem a választási kampányban - mondta.

Arra a felvetésre, hogy a Fidesz vasárnap meghirdetett, és az interneten nyilvánosságra hozott programjában több, korábban elmondott ígéret nincs benne, azt mondta: ez egy stratégiai anyag, a számokat, a részleteket egy háromezer oldalas szakmai program tartalmazza. A privatizáció véget ért Magyarországon - szögezte le az erre vonatkozó újságírói kérdésekre. Arra a kérdésre pedig: vissza kívánják-e szerezni a Budapest Airportot, azt válaszolta: "már hogy szereznénk vissza, a pénzt szeretném látni (...), illetve azt az A4-es papírt, amin állítólag le van írva, hogy hova lett a 450 milliárd forint".

Mikola István közölte azt is, hogy a Fidesz kormányra kerülve egy öt évre szóló megállapodást kötne a gyógyszerpiac szereplőivel, hogy megakadályozza a lakossági gyógyszerterhek növekedését.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek