Magyarország éllovas a hitelek növekedési ütemét nézve
A devizahitelek növekedési ütemét tekintve Magyarország éllovasnak számít a környező államok között. A háztartási szektornál lévő devizahitelek állománya januárban csaknem háromszorosa volt az egy évvel korábbinak, a forintkölcsönök tizenkét hónap alatt ötvenmilliárd forinttal gyarapodtak.
Dátum: 2006-03-20 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52977
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:26:38.890879, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar háztartások devizakitettségének mértéke nem számít nagynak a régióban, legalábbis a magas irányadó rátájú országokhoz képest. A devizahitelek növekedési ütemét tekintve viszont tagadhatatlanul Magyarország számít éllovasnak a környező államok között - írja a Világgazdaság.
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint ez év januárjában a háztartások hiteleinek 30 százalékát tartották nyilván idegen fizetőeszközben - többnyire svájci frankban -, ez hozzávetőlegesen 1150 milliárd forintot jelentett. Ezzel szemben Lengyelországban a nemzeti bank által kimutatott hitelállomány 63,9 százaléka devizaalapú kölcsön, a romániai háztartások - igaz, csak ingatlancélú - hiteleinek pedig mindössze alig több mint tizedét tartják nyilván lejben.
A növekedési tendenciákat tekintve egyértelműen Magyarország áll az élen: a háztartási szektornál lévő devizahitelek állománya januárban - 750 milliárdos bővülést követően - csaknem háromszorosa volt az egy évvel korábbinak, a forintkölcsönök viszont tizenkét hónap alatt nem egészen ötvenmilliárd forinttal gyarapodtak. Szintén dinamikus, bár kevésbé látványos bővülés mutatkozott Lengyelországban: ott a devizahitelek állománya csaknem háromnegyedével emelkedett.
Az árfolyam- és kamatkockázatokkal járó devizaalapú kölcsönök terjedése nem arat osztatlan sikert az érintett országokban. A kockázatokra Magyarországon is felhívta a figyelmet több intézmény, így például a pénzügyi felügyelet, a jegybank és a Magyar Bankszövetség.
MNO - fidesz.hu