Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Allianz: 10 százalék fölött lehet a költségvetés hiánya

A GDP 10 százaléka fölé növekedhet a költségvetési hiány 2006-ban. A folyó fizetési mérleg hiánya továbbra is a GDP 7 százaléka fölött lehet. A költségvetési kontroll lazulásának köszönhetően Magyarország egyre inkább búcsút inthet a terveinek, amelyek szerint 2010-ben az Eurózóna tagjává szeretne válni - prognosztizálja az Allianz Group elemzése.


Dátum: 2006-03-20 11:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52982
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:26:40.409278, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


2006-ban a GDP 10 százaléka fölé növekedhet a költségvetési hiány. Adócsökkentések és a bérek növelése árnyékolja a májusi parlamenti választásokat is, amely tovább növelheti a költségvetés hiányát. A költségvetési kontroll lazulásának köszönhetően Magyarország egyre inkább búcsút inthet a terveinek, amelyek szerint 2010-ben az Eurózóna tagjává szeretne válni - áll az Allianz Group ma megjelent elemzésében.

Az elmúlt hónapokban tapasztalt szerény javulás ellenére a magyar folyó fizetési mérleg hiánya 2006-ban továbbra is magas, a GDP 7 százaléka fölött lehet. Középtávon az elemzők véleménye szerint ezt nem lehet finanszírozni, még akkor sem, ha jelenleg a hiány több mint felét a külföldi közvetlen befektetések fedezik.

Magyarországot sebezhetővé teheti a magas külső finanszírozási igénye és a külföldi befektetők magas aránya a helyi pénzügyi piacokon. A költségvetés és a folyó fizetési mérleg egyensúlytalansága miatt az elemzők nem zárják ki az előrejelzéstől való eltérést, a rövidtávú tőke hirtelen kivonását, amely a devizaárfolyamok nagy kilengésével járhat. Ez jelentős hatással lehet akár a reálgazdasági folyamatokra is.

A 2005. negyedik negyedévében regisztrált 4,3 százalékos éves gazdasági növekedés és az ipari termelés dinamikus trendje azt sugallja, hogy a magyar gazdaság továbbra is gyors ütemben fog bővülni - prognosztizálják az elemzők.

Az áfa legfelső kulcsának csökkentése következtében a januári éves infláció 2,7 százalékra csökkent, az év egészében 2 százalékos átlagos infláció alakulhat ki.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek