Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lemond képviselői megbízatásáról Várhegyi Attila

Bár lelkiismerete tiszta, Várhegyi Attila, a Fidesz pártigazgatója a Pest Megyei Bíróság tegnap hozott döntésének ismeretében a mai nappal lemondott képviselői megbízatásáról.


Dátum: 2002-10-08 12:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4799
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:55.962966, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


KÖZLEMÉNY

Képviselői megbízatásról történő lemondásról

Tegnap a Pest Megyei Bíróság jogerős ítéletben marasztalt el az ellenem hat éve folyó eljárásban. Az első fokon eljáró bíróság ítéletének és a vádhatóság álláspontjának ismeretében a meghozott ítélet meglepő, hiszen éppen az első fokon eljáró bíró hívta fel az ügyész figyelmét arra, hogy módosítsa a vádat, mivel a hűtlen kezelés törvényi tényállásához szükséges bizonyítékok nem állnak rendelkezésre.

Szeretném a közvéleményt tájékoztatni, hogy lelkiismeretem tiszta. Polgármesteri tevékenységemmel semmilyen kárt nem okoztam, ezért élni kívánok a rendkívüli jogorvoslat lehetőségével és felülvizsgálati kérelemmel a Legfelsőbb Bírósághoz fordulok. Ahogyan eddig, a továbbiakban sem adom fel, a legvégsőkig harcolok igazamért. Tartozom ezzel családomnak, gyermekeimnek, magamnak, munkatársaimnak. Mindazoknak, akik bíztak és bíznak bennem.

Bár megtehetném, hogy - a törvény által biztosított eljárást figyelembe véve - megvárjam, amíg az írásba foglalt ítéletet az Országgyűlés Elnökének megküldik, másként döntöttem. Látván ugyanis a szocialisták és a szabad demokraták kíméletlen hajtóvadászatát, tisztában vagyok azzal, hogy politikai ellenfeleim személyemen keresztül ez idő alatt mindent elkövetnének az általam képviselt értékek, valamint a Fidesz - Magyar Polgári Párt lejáratása, besározása érdekében.

Ezért úgy döntöttem, hogy képviselői megbízatásomról a mai nappal lemondok, s erről a Fidesz-frakció vezetőjét és az Országgyűlés Elnökét haladéktalanul értesítem.

2002. október 08.

Várhegyi Attila

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek