Kudarc az áfa-csökkentési védjegy
Mindössze 112 kereskedő igényelte a kormány által korábban beharangozott áfa-csökkentési védjegyet. Az akcióban részt vevő kereskedők többsége nem érzékelt forgalomnövekedést a védjegy hatására. Csaknem minden kereskedő - a kisebb boltok is - elvégezte már a március 31-ig kötelező pénztárgép-átállítást.
Dátum: 2006-03-20 11:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52986
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:26:41.583296, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem tolonganak a kereskedők az áfa-csökkentési védjegyért, melyet a szociális tárcától igényelhetnek, ha felsorolják azokat a termékeket és szolgáltatásokat, amelyek árában érvényesítették a januári áfa-csökkentést. A minisztérium adatai szerint jelenleg 112 védjegyes kereskedő van - a cégek szinte minden ágazatot lefednek. A tárca szerint a védjegy hozzájárul a kereskedők versenyképességének, így forgalmának növekedéséhez is. Az Euronics például 30 százalékos forgalomnövekedést regisztrált üzleteiben, ám a Napi Gazdaság által megkérdezet védjegyes kereskedők többsége nem érzékelt forgalomnövekedést annak ellenére, hogy tulajdonképpen hirdetési céllal igényelték.
Az áfa felső kulcsának januári csökkentése miatt legkésőbb március 31-ig át kell állítani a pénztárgépeket. Az átállítást csaknem az összes kereskedelmi vállalkozás elvégezte már. A hipermarketekben és az élelmiszer-áruházakban január első napjaiban megtették ezt, és mostanra a kisebb boltok többsége is megoldotta az áfa-csökkentésből adódó feladatokat. Már csak azért is érdemes volt sietni, mert az átállásig a vevő kérésére kézi kibocsátású számlát vagy egyszerűsített számlát kellett adni.
A Napi Gazdaság által megkérdezett, szervizelési engedéllyel rendelkező cégeknél még van időpont márciusra, sokan azonban nem szívesen mennek ki a megrendelőhöz, inkább bekérik a pénztárgépet. Az átállítás nyolcezer forintba kerül gépenként - ez az összeg megegyezik a pénztártechnikai bizottság ajánlásával.
MNO - fidesz.hu