Gyurcsányi demokrácia
Dátum: 2006-03-20 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52987
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:26:41.869640, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Aztán, ha győznek, senki nem állhat többé az útjukba. Marjai és Fekete mellett visszajön Maróthy László, Biszku Béla is az eszményi belügyminiszter, és ha néhány agg ÁVH-s verőlegényt, vagy ifjúgárdistát sikerülne reaktiválni, úgy kelne igazán életre a kádári KISZ-vezetőképző táborok gyurcsányi demokráciája."
Seszták Ágnes; Magyar Nemzet, 2006. március 20.