Horn és Kovács László mulasztásai: GYED és GYES
Új kampányfilm dübörög a médiában, melyben a szocialisták Orbán Viktor szavazatait kérik kérlelhetetlenül számon. Láthatólag az MSZP kizárólag akkor érzékeny, mikor a Fidesz elnökéről van szó. Saját soraikban a kétszer ekkora hibát sem érzik súlyosnak. A gondola utánajárt Horn és Kovács László mennyire volt lelkes a szavazások alkalmával 1998 és 2002 között - írja a gondola.hu.
Dátum: 2006-03-20 12:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52995
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:26:44.334173, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lendvai Ildikó március 16-án a Köztársaság téren ismét Orbán Viktor személyével foglalkozott és elmaradt szavazásokat kért rajta számon. A szocialista politikus teátrális kérdéseket fogalmazott meg ezzel kapcsolatban. "Mi lett volna, hogy ha ezeknek az intézkedéseknek a sorsa, a léte Orbán Viktoron múlik? Mi lenne, ha megmaradásuk Orbán Viktoron múlna?" - érdeklődött Lendvai Ildikó, aki leszögezte: elfogadható és demokratikus magatartás az is, ha valaki nemmel szavaz, mert van jobb ötlete, de a távolmaradás azt jelzi, hogy valaki számára vagy a felvetett problémák nem fontosak, vagy a parlamenti forma nem bír jelentőséggel.
Minden hasonló demagóg eszmefuttatás helyett lássuk, a polgári-kormány idején az MSZP volt miniszterelnöke, és elnöke, majd a következő szocialista pártelnök miképp aktivizálta magát. Csak néhány száraz tényadat: Horn Gyula a szavazások 80 százalékánál hiányzott. Kovács László pedig alig a szavazások negyedénél nyomott gombot, igaz szinte akkor is állandóan nemmel voksolt.
Igenek hiánya
T/276. számú törvényjavaslat a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról (a hatkulcsos jövedelemadó tábla háromkulcsossá egyszerűsítése + a legmagasabb adókulcs 42%-ról 40%-ra csökkentése) - Sem Horn Gyula sem Kovács László nem vett részt a szavazásban
T/331. számú törvényjavaslat a családok támogatásáról szóló törvényről (GYED bevezetése, mindenkinek járó családi pótlék és GYES alanyi jogúvá tétele) - Horn Gyula és Kovács László is nemmel szavazott
T/1501. számú törvényjavaslat az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról (családi adókedvezmény bevezetése) - Sem Horn Gyula sem Kovács László nem vett részt a szavazásban
T/2095. számú törvényjavaslat az önálló orvosi tevékenységről (praxis-privatizáció) - Horn Gyula nem szavazott, Kovács László nemmel szavazott
T/2977. számú törvényjavaslat az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról (Tb. járulék csökkentése 39%-ról 29%-ra) - Horn Gyula nem szavazott, Kovács László nemmel szavazott
Nyugdíj esetén sem villogtak
A társadalombiztosítási nyugellátásáról szóló 1997. évi LXXXI. törvény szerint a kötelező nyugdíjemelés mértékét oly módon kell megállapítani, hogy az éves nettó átlagkereset-növekedés és a tervezett fogyasztói árnövekedés 50 százalékos súlyozott átlagának mértékében kell a nyugdíjakat megemelni.
A polgári kormány 2001-2002-ben a kétéves költségvetésben a kötelező nyugdíjemelésen felül (2001-ben 7,3%-os; 2002-ben 6,7%-os) - azonban fideszes képviselői módosító javaslatra - további három-három százalékponttal mindkét évben ezt az összeget megemelte. Ennek a képviselői módosító indítványnak a szavazásánál az MSZP-s képviselők (szemben az SZDSZ-es képviselőkkel, akik IGEN-nel szavaztak) nem vettek részt a szavazásban, így Horn Gyula sem, Kovács László pedig az ülésen egyáltalán nem volt jelen.
gondola.hu - fidesz.hu