Másfél kilométeres körzetben nincs ivóvíz Derecskén
"Mi is érünk annyit, mint a Kölcsey, Rövid és a Híd utca lakói, akiknek kiépítették a szennycsatorna hálózatot!" - harsogták azok a felháborodott lakosok, akiknek csőtörés miatt nincs ivóvizük négy napja, illetve a belvíz következtében pincéjükben, vízóraaknájukban, kazánházukban áll a víz.
Dátum: 2006-03-20 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53001
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:26:46.214826, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Négy napja a kutya sem jön ki helyszínelni, sőt, a polgármester nemcsak nekem, hanem a TV2 riporternőjének is letagadtatta magát" - zúgolódott egy Kazinczy utcabeli férfi vasárnap délután, amikor már "nem bírták cérnával", s a nyilvánossághoz fordultak. Történt ugyanis, hogy március 16. óta nincs ivóvíz kb. 800 lakos számára a Bacsó Béla, a Kazinczy, Hunyadi, Zug utcán, mintegy másfél kilométeres körzetben. A vízhiány oka: gerinc-csőtörés következtében el kellett zárni a főcsapot. A Vízmű dolgozói elkezdték a hiba kijavítását, azonban a magas talajvíz miatt nem tudtak hozzáférni a vízvezetékhez, ezért Hajdúszoboszlóról vákumszivattyút rendeltek, ami vasárnap reggelre szívta el a talajvizet. Még vasárnap délre, két ingatlanra bekötő vezetéket kicseréltek a feltárás helyszínén, azonban a hibára nem leltek rá. A vízügyi szakemberek szerint a gerincvezeték törést elöregedés okozta. A lakosság ivóvízellátását úgy oldották meg, hogy három helyszínen tűzcsapra szereltek vízvételi lehetőséget.
A felbőszült lakosok a csőtörés okát abban is látják, hogy nagy teherrel megrakott gépek közlekednek a Kazinczy utcán, s tönkreteszik az önerőből épült utat. Nehezményezik még a belvízelvezető árkok hiányát is, ami miatt most megáll az udvarokon a víz.
A négytagú Grédely családnál sincs négy napja víz, a nagyszülőknél mosakodnak és mosnak. A WC-t nem tudják használni, mert a "vízhiány" dugulást okozott. (A kevés vízzel leöblített WC miatt.) Vasárnap reggel jelezték a dugulást a Vízmű vezetőjének, aki vasárnap délutánig sem küldött duguláselhárítót. Így "magad uram, ha szolgád nincsen" alapon a férj kerített egy sterimo készüléket, de nem sikerült elhárítani a dugulást: a fürdőszobában két centiméteres víz áll, s még csak reményük sincs arra, mikor oldódik meg a probléma.
Rosszallóan jegyzik meg azt, hogy az önkormányzat évtizedek óta nem törődik a belvízelvezetéssel, pedig ők a város egyik legmagasabb pontján élnek. Most viszont a vízóra aknájuk félig telített, az alapnál felázott melléképületük életveszélyessé vált, ezért megkezdték a bontását.
Kép és szöveg: Nyírő Gizella