Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tüntettek a Parlament előtt

Két-háromszáz megváltozott munkaképességű ember tüntetett hétfőn a Parlament előtt; a demonstrálók foglalkoztatási problémáikra hívták fel a figyelmet, majd petíciót adtak át Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszternek és Harrach Péter fideszes szakpolitikusnak.


Dátum: 2006-03-20 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53003
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:26:46.830826, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megváltozott munkaképességűek, a fogyatékkal élők elsősorban nem segélyekből, hanem saját munkájukból szeretnének megélni - mondta Szabó György, az érintetteket tömörítő, még bejegyzés alatt álló szakszervezet vezetője az MTI-nek. A Fészek, Fogyatékkal Élők Szakszervezete elnöke hozzátette, hogy az állami dotációs rendszer módosítása miatt egyre több olyan munkahely szűnik meg, amely rokkantnyugdíjasokat és fogyatékossággal élőket oglalkoztat. Adatai szerint az intézkedés miatt 2004 és 2006 között 19 ezer ember veszítette el állását, és további ötezer ember kerülhet még az utcára.

"Ezért a szakszervezet azt követeli, hogy a kormány fagyassza be a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását veszélyeztető intézkedéseket és év végéig minimum 20 százalékkal növelje a munkahelyeik számát" - mondta Szabó György. A bejegyzés alatt álló szakszervezet elnöke szerint Európában a megváltozott munkaképességűek 40 százaléka dolgozik, Magyarországon viszont csak a nyilvántartott mintegy 500 ezer ember 5-6 százalékát foglalkoztatják. Hozzátette: petíciójukra május elsejéig várják a politikusok válaszát, s ha az nem érkezik meg, akkor minden héten tüntetni fognak a Parlament előtt.

A szervezet petícióját Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter és Harrach Péter, a Fidesz-frakció szociális kabinetjének vezetője vette át. Harrach Péter fideszes politikus az egybegyűltek előtt "üres ígéreteknek" nevezte Göncz Kinga ez ügyben tett kijelentéseit. A demonstrálók a rendezvény végén munkát, kenyeret követeltek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek