Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megtévesztő szocialista elmarasztalva

Zalaegerszegen a választási bizottság elmarasztalta az MSZP-s képviselőjelöltet, ugyanis a választók megtévesztésére alkalmas hirdetést tett közzé. Kiss Ferenc egy újsághirdetésben azt állította, hogy a város a jelölt és a szocialista párt segítségével jutott nagy összegű támogatásokhoz.


Dátum: 2006-03-20 14:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53010
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:26:48.956209, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Választási Bizottság határozatában megállapította, hogy az MSZP zalaegerszegi képviselőjelöltje, Kiss Ferenc által a "Zalaegerszeg" c. hetilap 2006. március 14-i számában a 3. oldalon megjelentetett politikai hirdetése azt sugallja, hogy a képviselőjelölt és a Magyar Szocialista Párt segítségével Zalaegerszeg város sportpályaépítésre 110 millió forint, a Térségi Integrált Szakképző Központra 1 milliárd forint és Városi Stadionra 1,1 milliárd forint támogatáshoz jutott.

A kifogásolt hirdetés sérti a Választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (továbbiakban: Ve.) 3. § c) és d) pontjában megjelölt alapelveket. A hivatkozott számok ily módon való feltüntetése alkalmas a választók megtévesztésére - áll a határozatban.

A Választási Bizottság a Ve. 78. § a-b) pontjai szerint a jogszabálysértés tényét megállapítja, és eltiltja Kiss Ferenc képviselőjelöltet ezen hirdetés ilyen formában történő közzétételétől.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek