Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kormányváltó hangulat van

Az elmúlt időszak összes polgármesterválasztását és időközi országgyűlési képviselőválasztását a Fidesz nyerte meg, most hétvégén Szentendrén és Mosonmagyaróvárott. Magyarországon kormányváltó hangulat van kialakulóban - mutatott rá Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.


Dátum: 2006-03-20 16:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53020
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:26:52.220696, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Március 19-én időközi választások voltak: Szentendrén és Mosonmagyaróvárott. Mindkét helyen kormánypárti jelölt helye üresedett meg, s a Fidesz jelöltjei kaptak bizalmat az ott élőktől. Ezek sokak az otszággyűlési választások előtt előválasztások voltak. "Ezeken az előválasztásokon a Fidesz jelöltjeinek sikere azt bizonyítja, hogy Magyarországon kormányváltó hangulat van kialakulóban" - tette hozzá.

Három héttel az országgyűlési választások előtt az emberek elégedetlenek a kormány munkájával és teljesítményével. Az emberek üzentek Gyurcsány Ferencnek és a kormányának. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Hiller István pártelnök közvéleménykutatást többször is tudott nyerni az elmúlt másfél évben, de választásokat nyerniük még ezidáig nem sikerült - mondta.

Rogán Antal az újságíróknak is bemutatott adatok alapján kijelentette: az elmúlt időszak összes polgármesterválasztását és időközi országgyűlési képviselő-választását (2004. novemberétől a vasárnapi időközi választásokig) a Fidesz jelöltjei nyerték meg. Szécsényben időközi parlamenti változás volt 2004 novemberében, amelyen közel 70 százalékkal nyert Nagy Andor az MSZP képviselőjével szemben. Sopronban 2005 májusában volt időközi országgyűlési választás, melyen Firtl Mátyás a szavazatok több mint 70 százalékát kapta. Az időközi polgármesterválasztásokon is a Fidesz nyert. Dunavarsányban 2005 szeptemberében 12 százalékkal többet kapott a Fidesz jelöltje, mint az MSZP-SZDSZ közös jelölt. Egyházashollóson 2005 októberében volt polgármesterválasztás, ahol független jelöltet támogatott az MSZP és az SZDSZ - de még így is a Fidesz jelöltje győzött. 2005 novemberében Faddon az MSZP nyíltan vállalta jelöltjét, 66, 3 százalékot kapott a Fidesz jelöltje. Nagykállóban 2005 december 24-én több mint 56 százalékot kapott a Fidesz jelöltje.

Összefoglalva: az elmúlt időszak összes polgármesterválasztását és időközi országgyűlési képviselőválasztását a Fidesz nyerte meg.

Rendszerváltás óta az egyik legmagasabb részvételi arány

Dietz Ferenc, aki a Fidesz és más polgári szervezet jelöltjeként nyerte meg Szentendrén a polgármester-választást, leszögezte: a vasárnapi időközi választáson a "rendszerváltás óta az egyik legnagyobb részvétel volt ez a részvételi arány". Hangsúlyozta azt is, hogy igen széleskörű polgári együttműködés jött létre Szentendrén.

"Megérezte azt Szentendre lakossága, (...) hogy Szentendre rendre, fejlődésre, és változásra vár" - mondta.

Nagy István a Fidesz és a KDNP közös jelöltjeként nyerte meg vasárnap az időközi önkormányzati képviselőválasztást Mosonmagyaróvár 7-es számú egyéni választókerületében. Ő közölte: a választáson 1.700 ember nyilvánította ki akaratát, és fejezte ki a változás iránti igényét.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek