Önállóan készül kormányra a Fidesz
A Fidesz arra készül, hogy önállóan alakíthat kormányt, választási programja kormányprogram is lesz - jelentette ki Varga Mihály hétfőn Szentesen.
Dátum: 2006-03-20 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53021
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:26:52.529167, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Azt, hogy a Fidesz választási programja miként válhat kormányprogrammá, két tényező, a koalíciós kényszer és az államháztartás állapota befolyásolhatja - mondta a Fidesz alelnöke egy lakossági fórum előtt tartott sajtótájékoztatóján. Kijelentette, jelenleg a Fidesz 1998-hoz viszonyítva könnyebb helyzetben van, mivel akkor hárompárti koalíciós kormányzat jött létre. 2006 ebből a szempontból könnyebb lesz a Fidesz számára, hisz úgy tudja a saját választási programját majd a kormányzati programba átemelni, hogy kevesebb partnerrel kell egyeztetnie - hangsúlyozta Varga Mihály.
A Fidesz ellenzéki pártként nem kaphat teljes képet az államháztartás tényleges állapotáról, abból tud dolgozni, amit a kormány oldal ad ki, ezek pedig az elmúlt években időnként megkérdőjelezhető adatok voltak - közölte a politikus. Az ellenzéki párt vasárnap elfogadott programjának középpontjában a munkaalapú gazdaság áll - jelentette ki az alelnök. Hozzátette: a Fidesz segíteni akar azokon, akik magukon is segíteni akarnak. Azok számára akar a Fidesz teljes foglalkoztatottságot teremteni, aki munkát keres maguknak, akik munkát akarnak találni - tudatta Varga Mihály.
MTI - fidesz.hu