Pokorni: Nagygyűlés pró és nem kontra
Felelősségteljes választás, fontos döntés előtt a két nagy politikai erő összegyűjti híveit - jelentette ki az április 2-ra tervezett budapesti pártrendezvények kapcsán Pokorni Zoltán hétfőn, Debrecenben sajtótájékoztatón.
Dátum: 2006-03-20 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53031
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:26:55.666237, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz alelnöke kérdésre válaszolva kifejtette: nem tart attól, hogy biztonsági kockázata lenne a két nagygyűlésnek. Mint fogalmazott, a Fidesz nem valami ellen, hanem valami mellett szervezi a politikai nagygyűlést, ugyanakkor szerinte nem szerencsés Gyurcsány Ferenc miniszterelnök "hangütése", ahogy a megmozduláson való részvételre toborzott.
Annak kapcsán, hogy Dávid Ibolya felhívta a családokat, hogy e napon maradjanak inkább együtt otthon, Pokorni Zoltán azt mondta: ez olyan, mint az okos lány a mesében, amikor hoz is, meg nem is. Dávid Ibolya majd elmondhatja, hogy neki hétmillió híve lesz, mert a két párt rendezvényére 1-5-1,5 millió résztvevő várható, s akkor majd közölheti az MDF elnöke, hogy többségben van.
Pokorni Zoltán szerint ugyanígy számolt az MSZP a 2004. december 5-i népszavazáskor, vagyis Dávid Ibolya "nagy elődöktől tanul".
Pokorni Zoltán a Fidesz Hajrá Magyarország programjából a munkahelyteremtést és a családok támogatását emelte ki.
Elmondta: hazánkban az aktív korú népességnek csupán 56 százaléka dolgozik, míg az Európai Unióban ez az arány 65 százalék, de 70-re szeretnék növelni. A Fidesz e növekedés felét tudja megvalósítani a következő ciklusban, vagyis 500 ezer új munkahelyet teremt. A Fidesz győzelme esetén helyreállítja a már korábban jól működött családtámogatási rendszert, s bővíti is azt. Ez azt jelenti, hogy minden eltartott családtag után igénybe lehet majd venni az adókedvezményt.
Az oktatásról szólva a szakképzés átalakítását nevezte sürgető feladatnak a nagyobbik ellenzéki párt alelnöke, hozzátéve, hogy nem új képzési központok kellenek, hanem a meglévő, egyébként kihasználatlan intézményekben kell a felnőttképzést, a szakképzést, az átképzést megoldani.
Pokorni Zoltán végezetül biztatónak nevezte a hétvégi időközi választások eredményét, s mint fogalmazott, a Fidesz jó reményekkel nézhet az első választási forduló elé.
MTI - fidesz.hu