Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Volt KNDP-sek az országos választmány összehívásáról

A tervek szerint már novemberben összehívják a Kereszténydemokrata Néppárt országos választmányát a Legfelsőbb Bíróság szeptember 26-i döntése alapján - jelentették be a jelenlegi KDNP-ből eltávolított politikusok keddi budapesti sajtótájékoztatójukon.


Dátum: 2002-10-08 13:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4803
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:57.194490, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga László fideszes országgyűlési képviselő, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) elnökségi tagja kijelentette, a Legfelsőbb Bíróság ítéletének kézhezvétele után 30 napon belül összehívják a pártnak az 1997. június 21-22-én ülésezett személyi összetételű választmányát.

Az MTI kérdésére a magát törvényesnek tekintő KDNP elnöke elmondta, hogy amennyiben a választmány nem lesz határozatképes, úgy két hét múlva ismételten összehívják, és akkor már a jelenlévők létszámától függetlenül hozhat döntéseket a testület.

Harrach Péter fideszes képviselő, az MKDSZ elnöke leszögezte: nem arra törekednek, hogy új kereszténydemokrata alakulatot hozzanak létre, ami megosztaná a jobboldalt. Közölte, céljuk a polgári oldal, a nemzeti összefogás erősítése. A politikus hangsúlyozta, az MKDSZ-es parlamenti képviselők a Fidesz-frakción belül saját arculatukat felmutatva, de az egységet szolgálva tudnak dolgozni.

A kereszténydemokrata politikusok bírálták a jelenlegi KDNP vezetését, amiért - mint mondták - a párt semmiféle érdemi munkát nem végzett, politikai tevékenysége gyakorlatilag megszűnt és gyengítette a jobboldali összefogást azzal, hogy az áprilisi választásokon a Centrum tagszervezeteként az MSZP-t támogatta.

A Centrum párttal kapcsolatos kérdésre Harrach Péter leszögezte: "egyetlen olyan kereszténydemokrata nem ül most az asztalnál", aki el tudná viselni a tagságot a Centrumban.

Szintén kérdésre válaszolva Varga László úgy vélte, hogy a bíróság nem fogja jóváhagyni a jogerős ítélet végrehajtásának felfüggesztését, amit a KDNP jelenlegi vezetői szeretnének elérni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek