Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Áder: A szocialisták türelme Fidesz-programot terem

A türelem rózsát terem, a szocialisták türelme pedig úgy látszik, hogy Fidesz-programot - mondta Áder János sajtótájékoztatón hétfőn Balatonfüreden.


Dátum: 2006-03-20 20:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53046
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:00.154189, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Áder János elmondta: a szocialisták programját is "érdemes tanulmányozni", mert "rengeteg olyan ígéretet találunk benne", amelyeket 2002-ben is megfogalmaztak, és "amiből bizony nem lett semmi". Ilyen a 400 ezer új munkahely, a települések csatornázása, a kórházak adósság-állományának rendezése, az egészségügy rendbetétele, valamint a 800 kilométernyi új autópálya - hangoztatta az ellenzéki politikus.

A frakcióvezető a Fidesz programjából három olyan területet emelt ki, amely szerinte már az 1998 és 2002 közötti kormányzati ciklusuk idején is meghatározó jelentőségű volt, ezek pedig: a munkahelyteremtés, az otthonteremtés és a családtámogatás.

Áder János szerint 1998 és 2002 között jelentősen csökkent Magyarországon a munkanélküliség - 9,1 százalékról 5,7 százalékra -, addig 2006-ra az 5,7-ről 7,5 százalékra nőtt; a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint. Ma már 440 ezer munkanélküli van az országban, ami azt jelenti, hogy több mint 100 ezerrel több az állástalan, mint négy évvel ezelőtt - mondta a Fidesz frakcióvezetője.

"Ezért mondjuk azt, hogy nem fogadkozásokra, nem dühkitörésekre van szükség, mint amire ragadtatta magát éppen Gyurcsány Ferenc legutóbb az iparkamara ülésén, hanem világos és egyértelmű programokra" - hangoztatta az ellenzéki politikus. Mint mondta, ilyen program például a Fideszé, amely a társadalombiztosítási járulékot jelentősen - 29 százalékról 19-re - csökkenti.

"Volt már ilyen, pont a polgári kormány idején, akkor 39 százalékról 29-re csökkentettük a tb-járulékot, és sem gazdasági katasztrófa, sem a nyugdíjak kifizetésének elmaradása, mint amivel most riogatnak a szocialisták, nem következett belőle, viszont lett 114 ezer munkahely egy esztendő alatt" - emlékeztetett Áder János.

Hozzáfűzte: új Széchenyi terv elindítására is szükség van, s kétharmadrészt uniós, egyharmadrészt magyar pénzforrásból szeretnék azt elérni, hogy "a hazai kis- és középvállalkozások olyan támogatási lehetőséghez jussanak, ami további új munkahelyeket hozhat létre".

Az ellenzéki politikus utalt arra is, miszerint meg kell változtatni a közbeszerzési eljárást és a szabályokat. Szerinte az európai példák azt mutatják, hogy az állam által lebonyolított közbeszerzési eljárások mintegy 80 százalékát a hazai cégek nyerik meg, ám szerinte "Magyarországon ez pont fordított", nálunk a 80 százalékát a külföldi cégek nyerik. "Ezt az arányt meg kellene fordítani, mint ahogy azt tőlünk nyugatra megteszik"- vélekedett Áder János.

Az otthonteremtés körében Áder János a Fidesz programjából azt emelte ki, hogy a lakáshitel kamatait le kell szorítani, továbbá kedvezményes áfakulcsba kell sorolni a lakásfelújítást és -építést. Az Fidesz politikusa pártja családtámogatási programját illetően hangsúlyozta: vissza kell állítani a gyermekek utáni adókedvezmény rendszerét. Mint mondta: "egy következő polgári kormánynak az a kötelessége, hogy ismét könnyítsen a gyermekeket nevelő családok helyzetén, és adókedvezmény formájában, s a családi adózás bevezetésével igen is ismerje el társadalmilag hasznos költségként a gyermeknevelés költségeit, terheit" - hangsúlyozta Áder János.

A Fidesz frakcióvezetője a sajtótájékoztatót követően választási

fórumot tartott Balatonfüreden.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek