Stumpf István a szentendrei eredményről
Dátum: 2006-03-20 23:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53051
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:01.700961, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Századvég Alapítvány elnöke úgy véli: a szocialisták vagy súlyos hibákat követtek el a kampányüzeneteket illetően, vagy nagy baj van a párt mozgósító-képességével.
A politológus szerint a szentendrei választás azt jelezheti, hogy a közvélemény-kutatások eredményeihez képest sokkal erősebb a protesthangulat.
Ahogy négy évvel ezelőtt a kutatók alábecsülték a szocialista protestszavazók számát, elképzelhető, hogy most a fideszeseket nem lehet mérni - tette hozzá Stumpf István.
Stumpf: a Fidesz-győzelem "nem egyszerű baleset"
inforadio.hu