Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét embert fertőzött meg a madárinfluenza Egyiptomban

Ismét embert fertőzött meg a madárifluenza Egyiptomban - jelentették be hétfő este a kairói egészségügyi hatóságok.


Dátum: 2006-03-21 07:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53055
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:02.925500, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vírus H5N1-es altípusa a harmadik személyt és közöttük a második nőt fertőzte meg az országban. Az első fertőzött nő a múlt hét végén a kórházban meghalt. Egyiptom mellett a térségben Irakban és Törökországban követelt halálos áldozatot a madárinfluenza. A hatóságok közlése szerint az újabb fertőzés - akárcsak a korábbiak - Kairótól északra történt. A 30 éves nő baromfitenyészettel foglalkozott. A megbetegedést követően a nőt kórházba szállították, állapota stabil.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek