Földrengés rázta meg Algéria délkeleti részét
Legkevesebb négy halálos áldozatot és harminchat sebesültet követelt az a földrengés, amely helyi idő szerint hétfő este rázta meg Algéria délkeleti részét.
Dátum: 2006-03-21 07:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53056
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:03.220926, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az első jelentések szerint a földmozgás a Richter-skálán 5,8-as erősségű volt, s elsősorban Kherrata térségét sújtotta. A helyi hatóságok közlése szerint a földrengés legkevesebb négy halálos áldozatot követelt, s a jelentések harminchat sebesültről tettek említést. A keletkezett anyagi károk mérete egyelőre nem ismert.
MTI - fidesz.hu