Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több újságíró halálát követelte az iraki háború, mint minden korábbi konfliktus

Több újságíró, illetve médiaalkalmazott halálát követelte az iraki háború, mint bármelyik más konfliktus a második világháború óta egy, az újságírók helyzetével foglalkozó tekintélyes szervezet hétfő esti állásfoglalása szerint.


Dátum: 2006-03-21 07:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53059
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:04.154475, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Riporterek Határok Nélkül elnevezésű szervezet az iraki háború harmadik évfordulójához időzített nyilatkozatában megdöbbentő adatokat közölt arról, hogy a háború három éve alatt nyolcvannégy újságírót, illetve más médiaalkalmazottat gyilkoltak meg Irakban, azaz többet, mint bármelyik más konfliktusban a második világháború óta. A jelentés emlékeztetett arra, hogy a vietnami háború huszonkét éve alatt hatvanhárom újságírót gyilkoltak meg. Az iraki háború halálos áldozatainak a száma ugyancsak meghaladta azoknak, a média különböző területein dolgozóknak a számát, akiket a volt jugoszláviai, illetve az algériai konfliktus alatt öltek meg.

A nyilatkozatból kitűnt az is, hogy az Irakban meggyilkolt újságírók több mint a fele szándékos támadások célpontja volt. A szervezet szerint ez az arány jóval magasabb, mint a korábbi háborúkban volt, azokban ugyanis a senkit nem kímélő általános támadások és eltévedt golyók jelentették a halál fő okát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek