Eredménytelenül értek véget az ENSZ-ben Irán atomprogramjáról kezdett tárgyalások
Egyelőre eredménytelenül értek véget az Irán atomprogramjáról az ENSZ-ben helyi idő szerint hétfő este kezdett tárgyalások.
Dátum: 2006-03-21 07:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53060
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:04.447270, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
New Yorkban az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagállamai, valamint Németország magas rangú diplomáciai képviselői mintegy négyórás konzultációk után minden megállapodás, illetve az álláspontok közeledése nélkül álltak fel a tárgyalóasztal mellől. Korábbi értesülések szerint a napirenden egy brit javaslat szerepelt, amely azt célozta, hogy újabb tárgyalások kezdődjenek Teheránnal a nemzetközi válsággal fenyegető atomprogramról. A kudarc okáról egyelőre semmit nem közöltek. Egyes források szerint a tárgyalások az orosz magatartás miatt hiúsultak meg, az orosz küldött ugyanis ellenzett minden fajta keményebb állásfoglalást Iránnal szemben.
A magas szintű diplomáciai összejövetelen részt vett Nicholas Burns amerikai külügyi államtitkár, Szergej Kiszljak orosz külügyminiszter-helyettes, Csang Jan (Zhang Yan), a kínai külügyminisztérium fegyverzetellenőrzési osztályának igazgatója, John Sawers, a brit, Michael Scha:fer, a német és Stanislas Laboulaye, a francia külügyminisztérium politikai igazgatója. A folytatásra vonatkozóan a diplomaták semmit nem közöltek. Az iráni nukleáris kérdésről ugyanakkor minden valószínűség szerint kedden tárgyalásokat folytat az ENSZ BT, immár teljes összetételében, azaz mind a tizenöt tagállam képviseletével.
MTI - fidesz.hu