MSZP-hajtóvadászat: felmentették Berkecz Máriát
Bűncselekmény hiányában felmentette a hűtlen kezelés vádja alól Berkecz Máriát, a Millenáris Kht. egykori ügyvezetőjét és felettesét, Bártfai Béla volt államtitkárt a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Ezzel teljessé vált a 37 eljárást kezdeményező Keller László kudarca. Így befejeződött az Orbán-kormány idején kötött szerződések miatt indított utolsó büntetőeljárás is.
Dátum: 2006-03-21 08:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53066
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:06.144051, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Berkecz Mária és felettese, Bártfai Béla volt államtitkár ellen - Keller László közpénzügyi államtitkár szorgalmazására - négy évvel ezelőtt, a kormányváltás után indult meg a büntetőeljárás. A Millenáris Kht. ügyvezetőjét először a kht. gazdasági tevékenysége miatt jelentette fel Mizsei Zsuzsa, akit a Medgyessy-kormány helyezett Berkecz helyére. A vizsgálatok középpontjába azok a reklámórák kerültek, amelyeket a kiállítások látogatói kaptak ajándékba. Az ügyészség azonban megszüntette az eljárást. Ezután másik szálon folytatódott az ügy: a végkielégítés kifizetése és felvétele miatt tettek feljelentést Berkecz és Bártfai ellen. A végkielégítésről szóló megállapodást ők írták alá. A nyomozás 2002-ben kezdődött hűtlen kezelés címén.
A közgazdász asszonyt a rendőrség kétszer is az emberi méltóságot sértő vizsgálatnak vetette alá. Emiatt ügyészi vizsgálat is indult, de a vádhatóság - a tájékoztatás szerint - nem talált bizonyítékot arra, hogy a "testüregek orvosi vizsgálatát" visszaélésszerűen végeztette volna el a rendőrség.
Az ügyész a legutóbbi tárgyaláson elfogadta Bártfai védőjének, Bánáti Jánosnak az álláspontját. A vádhatóság képviselője maga is úgy látta, hogy mivel a munkaügyi bíróság jogszerűnek ítélte a végkielégítésről szóló megállapodást, azt a büntetőügyben sem kifogásolhatják. Az ügyész mindemellett csak bizonyítékok hiányában kérte a két vádlott felmentését, a bíróság azonban bűncselekmény hiányában mentette fel őket. Az ügyész háromnapi gondolkodás után most bejelentette: tudomásul veszi a döntést.
Berkecz Mária a Magyar Nemzetnek azt mondta: szeretné elfelejteni a történteket és azt, hogy az elmúlt négy éve védekezéssel telt el. S persze azzal, hogy közben megpróbálja megőrizni fizikai és lelki egészségét.
Forrás: Magyar Nemzet