Nem ígér adócsökkentést Gyurcsány Ferenc
Másfél tucatnyi törvény módosításához, illetve elfogadásához köti a miniszterelnöki poszt elfogadását Gyurcsány Ferenc - feltéve persze, hogy pártja nyeri a választásokat. Radikális adó- és járulékcsökkentésre azonban ez után sem lehet számítani - írja a Magyar Hírlap.
Dátum: 2006-03-21 09:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53073
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:08.227139, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem az adóversenyben akarunk győzni, s azt sem akarjuk, hogy a szegényjánosok országa legyünk - a többi között ezekkel a kemény szavakkal utasította el több alkalommal is az adó- és járulékcsökkentés lehetőségét Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök a Magyarországon működő külföldi kereskedelmi kamarák üzleti ebédjén ismételten egyértelművé tette, ha pártja marad hatalmon, akkor senki se számítson a kereskedelmi kamarák által is szorgalmazott radikális adócsökkentésre, mert ennek - szerinte - nincs meg a fedezete.
A piacbővülés eredményeként a kormányfő szerint háromszázezer új munkahely jön létre; igaz, kétszázezer embert ezzel egy időben elbocsátanak majd. A képzett munkaerőből már most hiány van, s nemcsak a Nyugat-Dunántúlon, hanem már a Tiszántúlon is - legalábbis a miniszterelnök szerint.
Az egészségügy teljes átalakítását immár "túlérettnek" minősítette Gyurcsány, és ismét hitet tett a biztosítási alapú - privatizált - egészségügy bevezetése mellett.
Gyurcsány arra is ígéretet tett, hogy másfél tucat új törvényt és törvénymódosítást terjeszt pártja frakciója elé. A kormányfői posztot ugyanis csakis akkor vállalja el, ha ezeket az MSZP elfogadja. Ellenkező esetben más kormányfő után kell néznie pártjának - mondta.
fidesz.hu