Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gémesi nem lesz rajta a listán

Gémesi György még szombaton, az MDF országos választmányának ülésén jelezte, lemondaz országos listás 24. és megyei listás helyéről - értesült a Népszava.


Dátum: 2006-03-21 09:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53074
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:08.531711, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap információi szerint a Gödöllőn Fidesz-KDNP-MDF színekben induló képviselőjelölt azzal indokolta döntését, hogy amikor korábban úgy döntöttek, hogy az MDF frakcióban 2002 óta helyet foglaló képviselők az országos lista első 12 helyének valamelyikét megkapják, nem volt kizáró ok, hogy más párt is támogatja őket.

nepszava.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek