"...Ha a Mérték tönkrement..."
"Ki a betyár? Ki a szent? Magyarhonban ki a szent? Ha a Mérték tönkrement, senki, semmi meg nem ment." - attól, hogy csak törzsfejlődés szerint, de nem lelki-erkölcsi értékek szerint nevezzék embernek az embert.
Dátum: 2002-02-16 10:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=210
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:45.867565, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kóros lelki sivársággal párosult kificamodott erkölcsi érzékű gondolkodás minden normális emberi képzeletet felülmúló aljasságokra képes. Vagy talán csak arra képes. Ezt a felvetést igazolja a Hustler című pornóújság, amely az általános emberi értékrend alapján gondolkodó és erkölcsi mércét követő józan többség mélységes felháborodását váltotta ki. Egészséges lelkivilágnak ellentmondó támadás történt a keresztény egyházak, a magyar miniszterelnök és családja ellen, amikor a pornóújságban a magyar miniszterelnökkel, kisgyermekeivel, azok édesanyjával kapcsolatos, internetről szerzett fényképeket helyeztek el. Azt a magyar miniszterelnököt támadták meg a legízléstelenebb módon, aki elismert államférfiként 2000. november 24-e és 2002. február 11-e között nyolc nemzetközi elismerést, kitüntetést kapott. Vagy talán éppen ezt nem tudják a halálos ellenséggé vedlett ellenfelei megbocsátani?
A szennyáradat aztán vezető hír lett a Blikkben is, biztosítva a szenny minél szélesebb körben való megismertetését.
Tiltakozunk az "Ez a harc lesz a végső" hangulatában és tudatában alkalmazott, az egészséges lelkű józan többséget megbotránkoztató kampánystílus ellen! Tiltakozunk a családok, a kisgyermekek, az édesanyák megtámadása ellen! Tiltakozunk a keresztény egyházüldözés minden formája ellen! Elég volt!
Dr. Lanczendorfer Erzsébet
Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ)
győri elnöke