Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lassan apad a Kraszna, csökken a belvíz Szabolcsban

Továbbra is lassan apad a Kraszna, így a vártnál később, várhatóan csak szerdán csökken a folyó vízszintje a másodfokú árvízvédelmi készültségi mérték alá - közölte a nyíregyházi Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője kedden az MTI-vel.


Dátum: 2006-03-21 10:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53081
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:10.652067, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kocsordnál a Kraszna vízmagassága 544 centiméter volt kedden délelőtt, ezért a gátak mellett még mindig szükséges a másodfokú készenlét fenntartása - mondta Bodnár Gáspár.

Az igazgató tájékoztatása szerint változatlanul magas a Nyíregyházához közeli Lónyay-főcsatorna vízállása is, Kótajnál 676, Kemecsénél pedig 736 centimétert mértek kedden délelőtt.

Hozzátette: a hóolvadás miatt kialakult belvíz következtében tartósan magasan vízszintre számítanak a csatornán, s elsőfokú árvízvédelmi készültség keretében fokozott mértékben ellenőrzik a töltéseit.

Bodnár Gáspár elmondta: Szabolcsban a belvíz által elöntött terület a folyamatos szivattyúzás eredményeként mintegy 700 hektárral csökkent az utóbbi 24 órában.

A Nyírség tájegység Ér- és Simai-patak völgyében másodfokúról, elsőfokúra mérsékelhették a belvízvédelmi készültséget, a Tisza-Túr közötti térségben pedig már meg is szüntethették.

Az elöntött 23.650 hektár föld miatt jelenleg négy öblözetben II., hétben pedig I. fokú készenlét keretében védekeznek. Négy vízgazdálkodási társulat és 18 önkormányzat is készültséget tart a területén.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek