Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újra együtt a kereszténydemokraták?

A Varga László elnökletével működő (törvényes) Kereszténydemokrata Néppárt és a Harrach Péter társelnök által képviselt Magyar Kereszténydemokrata Szövetség arra törekszik, hogy a magyar kereszténydemokrácia helyreállítsa egységét - derült ki a kereszténydemokrata politikusok keddi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2002-10-08 15:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4807
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:58.869085, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikusok bejelentették, hogy már novemberben összehívják a Kereszténydemokrata Néppárt országos választmányát, miután a Legfelsőbb Bíróság szeptember 26-án kimondta a KDNP eddig hatalmon volt vezetésének törvénytelenségét. Varga László fideszes képviselő, MKDSZ elnökségi tag a Giczy György illetve Bartók Tivadar vezette, törvénytelennek nyilváníttatott KDNP-ből kizárt politikusok nevében a jog erőszak feletti diadalának nevezte a Legfelsőbb Bíróság döntését.

Varga László elmondta, hogy Giczy György elnökségével a KDNP-n belül - mely az alapítók meghatározása szerint a felebaráti szeretet jegyében lett volna hivatott működni - az önkény lépett életbe, amit kizárások és hanyatlás követett, majd a párt működése fokozatosan megszűnt. Olyan szakadásra még nem volt példa a párt történetében - tette hozzá a képviselő - hogy a kommunista párt utódjával szövetkezzenek magukat kereszténydemokratáknak nevező politikusok.

Harrach Péter fideszes képviselő, az MKDSZ elnöke kijelentette, hogy nem egy új kereszténydemokrata párt létrehozása a céljuk, hanem saját arculatukat felmutatva a polgári oldal egységét, és ezzel a nemzet egészét kívánják szolgálni.

Semjén Zsolt kifejtette, hogy a Giczy-féle "jobbos kilengést" a párt nemzetközi szervezetekből való kizárása követte, majd az akkori vezetők a szocialisták felé közeledtek, így az "MSZP janicsárai" lettek. Semjén a feladatokról szólva a polgári egység megerősítésén kívül a más (többek között külföldi) pártokkal és az egyházzal való kapcsolatfelvétel szükségességét hangsúlyozta. Világos és kiszámítható politikát akarunk folytatni - jelentette ki.

A sajtótájékoztatón megjelent politikusok (az eddig említetteken kívül még Kovács K. Zoltán, Szakolczai György és Frigyesy Ferenc) világossá tették, hogy nem viselnék el a tagságot a törvénytelennek ítélt KDNP-t felölelő Centrumban.

www.mno.hu - fidesz.hu

Fotó: Pörneczi Bálint

Kapcsolódó elemek