Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

V. évfolyam Kongresszusi különszám, 2006. március 21.


Dátum: 2006-03-21 10:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53088
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:12.760575, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


TARTALOM

FIDESZ XIX. KONGRESSZUSA

» Hajrá Magyarország! - A cselekvő nemzet programja

» Orbán Viktor: Felelősséggel tartozunk minden magyarért

» Nyerni fogunk!

» Szövetségesek, támogatók, barátok

» Biztatás Európától

VENDÉGOLDAL

» Az igazi Orbán

KITEKINTŐ - RÖVIDEN

» Fölényes Fidesz-győzelem Szentendrén és Mosonmagyaróváron

» Szerződés a szövetségesekkel

» Április 2-án két órakor a Kossuth téren


FIDESZ XIX. KONGRESSZUSA

Hajrá Magyarország! - A cselekvő nemzet programja

Budapesten tartotta meg vasárnap XIX. Kongresszusát a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség. A küldöttek elfogadták a Szövetség választási programját, amelyről Orbán Viktor kijelentette: az nem egyetlen ember magánprogramja, ugyanis 3,2 millió ember "írta". A Kongresszus megerősítette, hogy a Szövetség miniszterelnök-jelöltje Orbán Viktor, kormányfőhelyettes-jelöltje Mikola István.

A Fidesz elnöke bejelentette, hogy április 2-án az Országház előtt, a Kossuth téren nagygyűlést tart tartanak. Április 2-án mindenki, aki tud, legyen ott a Kossuth téren, hogy kiálljunk a béke, az egyetértés és a jóakarat értékei mellett. Április 2. legyen a magyar szolidaritás napja! - hangsúlyozta Orbán Viktor.

A tanácskozáson a Fidesz politikusain, valamint a szövetségesek és a tagozatok képviselőin kívül felszólalt a magyar közélet számos ismert személyisége. Üdvözölte a kongresszust számos jelenlegi és volt konzervatív állam- és kormányfő. Orbán Viktor a jelen lévő vendégek között külön köszöntötte Mádl Dalma asszonyt, a Magyar Köztársaság 2000 és 2005 közötti elnökének feleségét, Szabad Györgyöt, az 1990-ben újra szabadon megválasztott Országgyűlés elnökét, valamint Tőkés László Királyhágó-melléki református püspököt.

Orbán Viktor: Felelősséggel tartozunk minden magyarért

Tisztelettel és szeretettel köszöntök mindenkit. Köszöntöm a tisztelt kongresszust. Köszönöm a szavazatokban kifejezett bizalmat. S röviden csak annyit szeretnék válaszolni rá, hogy számíthattok rám a következő három hétben, közösen meg fogjuk csinálni, és utána a káposzta torzsájára a leveket vissza fogjuk hajtogatni, úgy, ahogyan a nemzet gyógyulása érdekében azt Mikola István javasolta.

Kedves Barátaim! Mint nemzetközi vendégeink közül, a néppárt elnöke, Martens elnök úr mondotta: ez az első tavaszi nap. De ez olyan nap is, március 19-ét írunk, amely emlékeztet bennünket, közélettel foglalkozó embereket a felelősségünkre. Ezen a napon foglalták el Magyarországot Hitler csapatai, és ez a nap ezért bennünket mindig a magyarság XX. századi Golgotájára emlékeztet, és felhívja a figyelmet, milyen felelősséggel tartozunk, nemcsak magunkért, hanem mindenkiért, minden magyarért, aki ma nincs itt ebben a teremben, értük is.

Engedjék meg, hogy külön meghatottsággal és tisztelettel köszöntsem Dalma asszonyt, aki itt van körünkben, Mádl Ferenc elnök úr feleségét; köszönjük, hogy eljött. Köszöntöm Szabad György tanár urat, a rendszerváltás egyik hősét, aki itt van velünk, a Ház első elnökét. Valahol itt kell lennie Tőkés Lászlónak is, Isten hozta, köszönjük, hogy velünk van. És tisztelettel köszöntöm minden kedves vendégünket, a kongresszus minden küldöttét.

Engedjék meg, hogy megköszönjem elöljáróban azt a szeretetet, támogatást, törődést, amelyet az elmúlt esztendőkben, nemcsak az utolsó négy évben, a megelőző tizenhat-húsz esztendőben is kaptam tőletek. Köszönöm azt a bizalmat, amellyel lassan már másfél-két évtizede kitüntettek engem, és társnak fogadtok el az előttünk álló küzdelmekben. A tisztem ma az, hogy összefoglalóan is bemutassam a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség programját. Ez a program itt van a kezemben, címe Hajrá Magyarország - A cselekvő nemzet programja. Mostantól az interneten is olvasható, rövidített, lényegi kivonatát pedig reményeim szerint minden küldött kézhez vehette.

Kedves Barátaim, milyen választ kaphatnánk, ha megkérdeznénk irodalmi és tudományos szaktekintélyeket, hogy ismernek-e olyan könyvet, amelynek 3 millió 200 ezer szerzője van? Bizonyára mindenkitől azt a választ kapnánk, hogy ilyen könyvről nem tudnak, ilyen könyv nem létezik. Most mi itt, ezen a mai délutánon ünnepélyesen kijelenthetjük, hogy van ilyen könyv, ha eddig nem is volt, most már létezik. Létezik olyan könyv, amit 3 millió 200 ezer ember ír. Az a könyv, amelyet kezemben tartok, és ma leteszünk az ország asztalára, 3 millió 200 ezer ember műve, beleértve titeket is Kedves Barátaim, ez a mi közös művünk, amit 3 millió 200 ezren írtunk, szerkesztettünk, alkottunk az elmúlt három esztendő alatt.

Gondoljatok csak bele, mi mindent rejthet egy ilyen különleges irat. A mondatok és a programpontok mögött mennyi ember története, személyes kudarca, fájdalmai, csalódásai és persze örömei, reményei is ott rejtőznek. A rendszerváltás utáni 16 év minden megpróbáltatása, küszködve kiizzadt minden sikere.

Gondoljatok bele, micsoda erő feszül a szavak és a mondatok mögött. Vajon mire képes egy könyv, amit több mint 3 millióan írtak. Vajon képes-e egy ilyen könyv új korszakot nyitni egy nemzet történetében, vajon képes-e 3 millió 200 ezer ember akarata megváltoztatni egy országot.

Idézzük fel röviden, hogyan is született ez a könyv!

Négy évvel ezelőtt egy fájdalmas és fogas kérdéssel kellett mindannyiunknak szembenéznünk. Hosszú évek óta dolgoztunk már együtt, volt részünk napfényben és zimankóban, de összességében sikeresnek érezhettük közös munkánkat. Hiszen mégis csak felszámoltuk a kommunista egypártrendszert, hazaszármaztattuk az oroszokat, a világra segítettük az alkotmányos demokráciát, és sikerült leraknunk a polgári Magyarország alapjait.

Négy évvel ezelőtt mégis szembesülnünk kellett azzal, hogy nem kerülhetünk meg egy kérdést. A kérdés így hangzott: miért nem folytathattuk a polgári Magyarország építését? Szellemi és lelki természetű válaszokat az előttünk szólóktól már kaphattunk. Én egy politikai választ szeretnék nektek adni.

Úgy látom, hogy az agyunkat és a szívünket teljesen bekebelező kormányzati munka mellett az ellenfeleink felől érkező mérges nyilak előli hajladozások közepette nem vettük észre, hogy a politika mérföldekre sodródott az emberektől. A rendszerváltoztatás kezdeti lendülete kifulladt, erkölcsi tartalékai kimerültek, és az Országgyűlés képviselőivel egyetemben a kormány minden derék erőfeszítésével és hibájával együtt messze az emberek feje fölé emelkedett. Nem vettük észre, hogy az emberek nem érzik magukénak sem a politikai, sem a gazdasági rendszert, amelyben élniük kell. Nap mint nap úgy érzik, az állam, a piacgazdaság és a politika nem szolidáris velük, és ezért egyre inkább csak eltűrték azt a rendszert, amelyet 17, 16 esztendő alatt felépítettünk. A demokráciai intézményei változatlanul zakatolnak, a demokrácia lelke azonban ismeretlen helyre távozott. Talán a szívekbe húzódott vissza, és ott vár reménykedve.

Kedves Barátaim, mindezt észre kellett volna vennünk. Magyarázatunk lehet, de mentségünk nem. Az sem mentség, hogy a szocialista-szabaddemokrata kormány négy éve alatt a helyzet csak tovább súlyosbodott.

Ám minden rosszban van valami jó. Az elszánt embert még a kudarcai és az ellenfelei is útjára segítik. Ha visszagondoltok a mögöttünk hagyott négy évre, mi arra tettünk fel az életünkből négy évet, hogy megújítsuk, felfrissítsük, ismét szilárd lelki és szellemi alapokra helyezzük a magyar demokráciát. A parlamentet, sőt az egész magyar közéletet kellett visszavinnünk az emberek közé. Új kapcsolatot kezdtünk építeni az emberekkel, és a közéletet visszagyökereztettük a mindennapi életbe. Vannak, akik ezt nem tudják, vagy nem akarják megérteni; ők populizmust emlegetnek, pedig csak az európai, a nyugat-európai demokráciával találták szembe magukat. Ti is tudjátok, négy éven át próbáltak letéríteni bennünket erről az útról, négy éven keresztül próbáltak-próbálták távol tartani az embereket a demokráciától. Idézem, "a politika helye a parlamentben van". Mintha a 80-as évek antidemokratikus egypárti szólamait hallottuk volna újra. Megfigyeltem, mindig idegesek lesznek, ha az emberek is részt kérnek a politikai közéletből. De mi jártuk a magunk útját, létrehoztuk a szövetséget, hogy karnyújtásnyira legyünk az emberektől, ők támaszkodhassanak ránk, s mi is támaszkodhassunk rájuk. Majd következett a Nemzeti Petíció, amelynek során 1 millió 600 ezren nyilvánítottak véleményt Magyarország jövőjéről úgy, ahogy addig soha. Pártszimpátiától függetlenül összefogva egy közös cél érdekében. Ez az összefogás vezette a szövetséget elsöprő sikerhez az első európai parlamenti választásokon. Ennek a példa nélküli magyar összefogásnak az erejét az is bizonyította, hogy a Medgyessy-kormány megpróbálta mindezt semmibe venni, és ahogy kell, bele is bukott. Innen már egyre tisztábban látszott, hogy jó úton járunk. Látszott, hogy ezen az úton kell tovább mennünk. Jöttek az országértékelő beszélgetések, és kiderült, hogy az emberek bele akarnak szólni a közéletbe. Igen is van mondanivalójuk. Ekkor világossá vált számunkra, hogy a következő kormány programjának megalkotásánál is ezt az utat kell járnunk. Abból sem hagyhatjuk ki az embereket. Ezért azt mondtuk, talán még emlékeztek rá, hogy 2005 legyen a konzultáció éve. És elindítottuk a Nemzeti Konzultációt, a Gazdasági Konzultációt, a Faluparlamentet, az Új Budapest Fórumot és a határon túli magyarokkal folytatott konzultációkat. Tavaly májusban arról is megkérdeztük őket - első ízben hazánk történetében -, hogy kit látnának szívesen köztársasági elnökként, és valóban az a jelölt lett a köztársaság elnöke, akire az emberek a legtöbb szavazatot adták.

Tisztelt Kongresszus! A konzultáció évében közel kétmillió emberrel kerültünk közvetlen kapcsolatba, aki valamilyen formában elmondta, kifejezte véleményét a múltról, az egész rendszerváltoztatásról, a jelenről, és megfogalmazta javaslatait, elvárásait saját jövőjével kapcsolatban. Egyre tisztult a kép, ahogy egy kőből lassanként előbújik a benne rejlő alak, a szobor, ahogy az előhívó tálban a fehér papíron lassan megjelenik a fénykép. Idén tavasszal már csak egyetlen feladat maradt. Az országépítő beszélgetések során még egyszer végiggondolni, utoljára áttekinteni az egyes fejezeteket, most már csak a jövőre és a megoldásokra összpontosítva. Ez az utolsó szakasz a múlt hét végén lezárult, és megszületett a mű: a világ első könyve, amit 3 millió 200 ezer ember írt. Egy nemzet tapasztalata és bölcsessége sűrűsödött össze ebben a lenyűgöző könyvben, amelyet a jövőről írtunk. Több mint 3 ezer oldal, több mint félmillió kitöltött kérdőív, több mint 300 szakértő, aki rendszerezte, elemezte és a kormányzati munka nyelvére fordította azt, amit az emberek elmondtak. És a munka végig a teljes nyilvánosság előtt folyt, őszintén, komolyan, ahogy egy ilyen a demokráciát megújítani akaró hatalmas vállalkozáshoz illik. Külön köszönettel tartozunk azoknak a baloldali embereknek, akik nem fordultak el, nem zárták magukra az ajtót, és azoknak a baloldali szakértőknek is, akik vállalva a gyanakvást és az értetlenséget, részt vettek a nyílt vitákban. Személyesen is köszönetet mondok mind a 3 millió 200 ezer közreműködőnek, társszerzőnek. Büszke vagyok, hogy szervezhettem, összefoghattam ezt a példátlan nemzeti vállalkozást. Büszke vagyok arra, hogy több mint 3 millió ember megtisztelt azzal, hogy elfogadott munkatársának. Büszke vagyok arra, hogy minden más politikusnál nagyságrenddel több emberrel találkozhattam a mögöttünk hagyott négy esztendőben.

Engedjétek meg, hogy néhány szót szóljak a múlt leckéjéről is. Amikor az ember a jövőről ír, akkor a múlt dolgozik benne. Felbukkannak régi arcok, emlékek, érzések törnek felszínre, képek, hangok, hangulatok, szavak és mondatok bújnak elő az ember homályos emlékezetének sarkaiból. Nem szabad megijednünk tőlük, bátran szembe kell néznünk velük. Csak az őszinte szembenézés segít hozzá, hogy jól érthessük meg önmagunkat, és ez így áll nemcsak a mi személyes életünkben, de egy nemzet esetében is. A jövő tervezéséhez elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk önmagunkkal. Ezért értékesek a múlt leckéi.

A múlt leckéje, hogy vannak hibák, amelyeket nem szabad újra elkövetnünk. Az egyik ilyen hiba éppen e könyv születéséből érthető meg igazán. A jövőről, egy ország jövőjéről nem érdemes és nem is lehet egyedül könyvet írni. Egy ország jövője, egy ország programja nem lehet egyetlen ember magánprogramja.

Kedves barátaim! Az egész ország másfél éve azt figyeli, hogy egyik honfitársunk keresi önmagát. Keresi a helyét a világban. Néha fiatal próbál lenni, néha idős. Néha szegény, néha gazdag. Néha üzletember, néha politikus. Néha szociáldemokrata, néha liberális. Néha nyájas, néha goromba. Olykor lépeget, máskor elbotlik. Aztán bocsánatot kér, majd táncra perdül, néha lát valamit, néha hisz valamit, néha akar valamit. Egy ember, egy műsor, egy szavazat.

Meggyőződésem, kedves barátaim, egyetértve Eperjes Károllyal, hogy honfitársunk segítségre szorul, és nekünk segíteni is kell, hogy megtalálja önmagát, és helyét a világban. De azért ez mégsem lehet egy egész ország négyéves programja.

A mi dolgunk az, hogy Magyarország helyét találjuk meg a XXI. században. A múlt első leckéje tehát az, hogy egy ország számára a jövő könyvét az egész nemzetnek közösen kell megírnia. Hiszen egy ilyen könyv nem egy emberről szól, hanem egy közösségről, egy nemzetről. 3 millió 200 ezren írtuk, de 15 millió magyar emberről szól. Ez a könyv tehát nem egyetlen ember magánprogramja, sőt nem is egy csoport, nem is egy politikai program programja, hanem az egész nemzet egyesítő programja, amelyre vállalja minden magyar gondját és baját.

Megtanultuk - ez is a múlt leckéje -, hogy a magánprogramok sohasem többek ígéretlistáknál. A múlt azonban arra is megtanít bennünket, ha halljuk az emberek szavát, hogy az ígérgetések kora egyszer s mindenkorra lejárt.

Az emberek torkig vannak a politikusok ígérgetéseivel. Bevált megoldásokat várnak. Egy demokratikus nemzet programja - mint amilyen a miénk - valójában szerződéskötés. Az emberek megállapodást kötnek egymással és az általuk megválasztott képviselőkkel, a politikusokkal.

Kedves Barátaim! Ne féljünk kimondani, a demokratikus politika értelme és célja jobb életet teremteni az embereknek. Azt is megtanultuk a múltból, hogy vannak jó dolgok is, amelyeken nem kell, nem szabad változtatni.

Vannak értékeink, amelyeket meg kell őriznünk, meg kell védenünk, amelyekért ki kell állnunk. És mindig vannak olyan eredményeink, amiket érdemes továbbvinni. Függetlenül attól, hogy melyik korszakhoz, melyik politikához, milyen rendszerhez vagy éppen párthoz kötődnek.

Hiszen az elmúlt 16 év alatt is számos sikert értünk el, számos nagy dolgot vittünk végbe közösen. Minden korban, minden rendszerben vannak országépítő emberek, akik újjáépítenek, jobbítanak, szebbé teszik az életet maguk körül. Amit ők építenek, amit ők elérnek és előteremtenek, azt érdemes megbecsülni, érdemes védeni és érdemes folytatni.

A múlt harmadik nagy leckéje, ami talán most itt ezen a délutánon a legfontosabb számunkra, hogy ami rossz, azon nagyon határozottan változtatnunk kell. Mindenekelőtt a szemléleten, amely kifogásokat keres, és csak nemekre épül. Nemekből nem lehet sem jövőt, sem országot építeni. Sok száz javaslatot dolgoztunk ki és terjesztettünk az Országgyűlés elé Áder János vezetésével az elmúlt négy év alatt. Ebből a k ormányoldal jószerivel semmit sem fogadott el. A jelenlegi kormányfő szinte minden javaslatunkra nemet mondott. Azért nem olcsóbb ma 10 százalékkal az elektromos áram, azért nem valósult meg a járulékcsökkentés, az otthonteremtés költségeinek jelentős mérséklése azért maradt el, azért nincs garanciatörvény, azért nő tovább a gáz és a gyógyszerek ára, mert a jelenlegi miniszterelnök minden javaslatunkra nemmel válaszolt. Nemet mondott a gázár csökkentésére, a gyógyszerár csökkentésére, a villanyár csökkentésére, az otthonteremtésre, a gyermekek utáni adókedvezményre, a munkahelyi garanciára, a 14. havi nyugdíjra, a kórházak védelmére és nemet mondott a határon túli magyarokra is.

Hiába, kedves barátaim, nehéz a szocialisták észjárását követni. Olyan az, mintha az ember cselekményt keresne a paradicsomlevesben csak azért, mert betűtészta van benne.

Nos, kedves barátaim, ezen a szemléleten, ezen a gondolkodásmódon és észjáráson bizony mielőbb változtatnunk kell. Egyszemélyes magánkormány helyett nemzeti kormányra van szükségünk, amely a magyarok szemével nézi a világot, magyar fejjel gondolkodik, és magyar szívvel érez.

Nem mehetünk vissza a múltba, nem fordulhatunk vissza a '80-as évek felé, pedig most afelé tartunk. Nem szabadna visszamennünk az ország eladósodásának dicstelen korszakába.

Az eladósodást inkább meg kellene fékeznünk. A XX. század helyett a XXI. század felé kell indulnunk és a csőddel fenyegető hitelgazdaság helyett szolidáris gazdaságra van szükségünk, amely az emberbe és az emberi munkába fektet be elsősorban.

A nemzeti vagyon kiárusítása, pazarlása, a jövő felélése helyett a nemzeti vagyon megőrzését és felelős gondozását kell megvalósítanunk. Meg kell fékeznünk a munkanélküliséget, olyan adó- és járulékrendszerre van szükség, amely támogatja, ösztönzi a vállalkozásokat és a munkahelyteremtést. Olyan politikára, amely nem szolgáltatja ki a magyar vállalkozásokat a nemzetközi piacgazdaság változó érdekeinek. Nemzetközi érdekek helyett a magyar érdekeket kell érvényesítenünk. Kiszolgáltatottság helyett a saját lábunkra kell állnunk, fogyó nemzet helyett gyarapodó nemzetté kell válnunk. És gyarapodó nemzetté is válhatunk, ha összefogunk és nem hisszük el, hogy a mi hazánk megosztott. Ha nem hagyjuk többé, hogy szembefordítsanak bennünket egymással. Ha ezt nem hagyjuk, akkor határokon belül és túl ismét gyarapodó nemzetté válhat a magyar.

Nem szabad elhinnünk, hogy ma Magyarországon megosztottság uralkodik. A 3 millió 200 ezer szerző által írt könyvnek az a fontos tanulsága, hogy aki meghallgatja az embereket, megértheti, hogy a magyarok valójában nem megosztottak.

Mi felkerestük és meghallgattuk őket, és kiderült számunkra, hogy a magyar nemzet valójában nem megosztott és nem is kell, hogy az legyen, mert az emberek mindenhol ugyanarra vágynak. Sikerre és szolidaritásra; munkára, otthonra és családra.

A választási csatazaj közben sem szabad elfelejtenünk, hogy a politika elsősorban nem harc, nem elvek, nem érdekek, pártok harca. Mert ha csak az, akkor több kárt okoz, mint hasznot hajt.

A politika a közös ügyek intézése. Munka és összefogás. Cselekvés és együttműködés, siker és szolidaritás.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Kongresszusi Küldöttek! Az is egyre világosabban kibontakozik Európa-szerte, egyre világosabban látható Észak- és Dél-Európában, hogy a XXI. Század ismét a nemzetek százada lesz kontinensünkön.

A nemzetek százada lesz, mert a globalizáció kihívásaira csak az erős és összetartó nemzetek tudnak jó válaszokat adni. Csak az erős nemzetek képesek megszelídíteni és vitorlájukba fogni a globalizáció határok nélkül száguldó vad energiáit, hogy aztán ezek az energiák a nemzet, az ország felemelkedését szolgálják. Éppen ezért hiszek abban, hogy a magyar nemzetnek van jövője.

Hogy ez megvalósuljon, Magyarországon a kormányzásnak meg kell változnia. Először is a luxuskormányzásnak, igen a luxuskormányzásnak véget kell vetni. A politikusoknak osztozniuk kell saját népük sorsával. Nem magasodhatnak kiváltságos kasztként az emberek feje fölé. Osztozniuk kell az emberek sorsában, és a magyar emberek ma nem luxusban élnek.

Véget vetünk annak, hogy a kormányzat luxuskiadásokra költi az adófizetők pénzét. Véget vetünk a sok tízmilliós végkielégítéseknek és jutalmaknak. Véget vetünk annak, hogy a kelleténél nagyobb állami apparátust működtetnek. A magyar szolidaritás ugyanis azt jelenti, azt is jelenti, hogy a kormány csak akkor és annyira sikeres, amennyire az emberek is sikeresek. Csak annyit engedhet meg magának, amennyit az emberek, amennyit az ország is megengedhet magának. Vagyis kedves barátaim, vissza kell állítani a kormány felelősségét.

A költségvetés adatainak meghamisítása, amely aztán tönkre teszi hazánkat, nem maradhat következmények nélkül. Mondjuk ki, a mi programunkban az szerepel, hogyha a költségvetés túllépi az Országgyűlés adta kereteket, akkor a minisztereknek és a miniszterelnöknek bizony fizetniük kell. Fizetéscsökkenéssel kell fizetniük, ha ezt a hibát elkövetik. A képviselők és a kormánytagok esetében nem lesz elegendő a szokásos vagyonnyilatkozat, az éves adóbevallását is mindenkinek nyilvánosságra kell hoznia, hogy ismét lehessen felelős kormánya Magyarországnak. Tudom, Károly nem erre gondoltál, de ez is az alapokat érinti.

Olyan kormány kell, amely a legelszántabban védi a magyarokat, a magyar érdekeket és minden erejével harcol majd minden lehetséges EU-támogatásért. Megtanultuk, hogy az EU a cselekvő nemzeteket támogatja, a beletörődő és passzív nemzeteket nem.

A magyar szolidaritás arra is figyelmeztet, hogy a nemzet programját csak úgy lehet eredményesen véghezvinni, ahogy elkészítettük az emberekkel együtt, vagyis folyamatos konzultációkkal. Éppen ezért a konzultációkat folytatni kell, és folytatni is fogjuk. Minden esztendőben a közvetlen kapcsolatokat kormányzati pozícióból is erősítenünk és szélesítenünk kell, mert csak így születhet meg az új politika. Én csak egyetlen ígéretet teszek: azt az egyetlen ígéretet, hogy mi folytatni fogjuk az emberekkel való párbeszédet, a megkérdezésüket és csak velük együtt közösen hajtjuk majd végre a cselekvő nemzet programját.

Kedves Barátaim! Milyen út vezet a magyar sikerhez és a magyar szolidaritáshoz? Emlékezzetek, egyik nagy közös sikerünk volt 1998 és 2002 között a Széchenyi-terv.

Nehéz lenne most felsorolni mi minden épült e program keretében, hány munkahely létesült, hány vállalkozás nőtte ki magát, hány család élete vált biztonságosabbá. A magyar sikerhez vezető utat úgy hívják új Széchenyi-terv. Mindannyian tudjuk, hogy a magyar gazdaság kulcsa a munka. Magyarország nem építhet másra, csak a munkára.

Ezért az új Széchenyi-terv középpontjában is a vállalkozások megerősítése, támogatása, vagyis a munkahelyteremtés áll. Ennek a módja nem ismeretlen előttünk, a vállalkozások terheinek csökkentése, a kisvállalkozások támogatása már kipróbált módszer, amit alkalmazunk. És ezúttal jelentős EU-forrásokat is bevethetünk e célra, aminek korábban az előző négy évben nem volt meg a lehetősége.

A magyar nemzet gazdasági adatai ma a legrosszabbak az EU-ban. Erről a 8-10 százalékos ikerdeficit beszél. Magyarország gazdasági növekedése ma legrosszabb a közép-európai régióban. Az eladósodás folyamatosan nő, nő a munkanélküliség. 2006-ban száz forint új érték előállításához a magyar gazdaságnak százötven forint hitelt kellett felvennie. Ez az út járhatatlan, fenntarthatatlan.

Az előttünk álló ciklusban, 2006-2010 között egyszerre kell a mi programunknak változást elérni az egyensúlyban, az eladósodás területén, a növekedés és a foglalkoztatás világában is. Meggyőződésem, hogy erre képesek is vagyunk.

Az új Széchenyi-terv egy esztendő alatt stabilizálja a magyar gazdaságot, és helyreállítja a mindennapi élet biztonságát. Három év alatt biztos növekedést alapoz meg. És ennek eredményeként mindenki számára érzékelhető javulást, jobb életet fog eredményezni, és hosszabb távon a Széchenyi-tervvel a Kárpát-medencei magyar gazdaság megteremtése a célunk, amely az egész térséget fel fogja lendíteni, és lebontja az akadályokat a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítése elől. Amihez a politika gyenge volt, azt a magyar szolidaritásra és munkára épülő gazdaság, hitem szerint, képes lesz megvalósítani. Ez az út a magyar sikerhez.

De mi a mi utunk a győzelemhez? A választási győzelemhez vezető út első állomása, hogy világossá tesszük minden magyar választópolgár előtt, hogy mi a választás tétje. Egy ember erőlteti ránk a programját, vagy nemzeti programot alkotunk és valósítunk meg. Olyan kormányunk lesz, amely irányítja az embereket, vagy nemzeti kormány, amely együttműködik az emberekkel. Nemzetközi érdekeket szolgálunk, vagy nemzeti érdekeinket érvényesítjük. Kiszolgáltatott nemzet maradunk, vagy cselekvő nemzetté válunk. Továbbra is mások lesznek a legfontosabbak Magyarországon, vagy végre a magyar emberek. Az előttünk álló választásnak ez a tétje.

És a most következő hetek legfontosabb feladata, hogy ezt a tétet mindenki számára világossá tegyük, hogy mindenkihez eljuttassuk, mindenkivel megismertethessük a cselekvő nemzet programját, hogy mindenki számára egyértelmű lehessen, mi is múlik az előttünk álló választáson.

Hinnünk kell abban, hogy Magyarország többre képes, de nem elég, ha mi hiszünk ebben, nekünk másokba is hitet és önbizalmat kell öntenünk. A mostantól számított öt héten keresztül ez a mi küldetésünk. Azért fogadtam el a felkérést, mert hiszek a szövetségben, amely nagyobb és erősebb, mint valaha, és hiszem, hogy világossá lehet tenni Magyarország választópolgárai előtt a választás igazi tétjét. Hiszek abban, hogy ez a munka, ennek a nagyszerű könyvnek a közös megalkotása éretté és erőssé tett minket arra, hogy ne csak megalkossuk, hanem közösen meg is valósítsuk a cselekvő nemzet programját.

Kedves Barátaim! Mielőtt azonban nekiindulunk, még egy dolgot meg kell tennünk. Köszönetet kell mondanunk azoknak, akik segítettek. Elsősorban azoknak, akiknek ritkán szoktunk köszönetet mondani, mert természetesnek vesszük, hogy segítenek, hogy pátyolgatnak, hogy ápolnak, vagy támogatnak, hogy törődnek velünk.

Kedves Barátaim! Higgyétek el, hogy mindenkinek van otthon valakije, aki nélkül nem érhettük volna el az eddigi sikereinket. Higgyétek el, hogy van valaki otthon, akinek mindannyian tartozunk. Ki mennyiért, valaki négy évért, valaki tíz évért, valaki tizenhatért, és van, aki húsz évért. Mielőtt nekiindulunk az utolsó három hétnek, arra kérlek benneteket, mondjatok otthon köszönetet azoknak, akik segítettek benneteket, ahogyan én is ezt teszem. Nekem húsz évet kellett megköszönnöm.

Kedves Barátaim! Hadd beszéljek egy kicsit erőteljesebb kérdésekről is. Ugyanis a győzelemhez vezető úton nemcsak elszántságra lesz szükségünk, hanem még egy dologra. Egy fontos dologra! Ami nem mindig könnyű, nem mindig kényelmes. A győzelemhez vezető úton világos és egyenes beszédre is szükségünk lesz. Higgadt, nyugodt, de egyenes beszédre. Ezért néhány tényt őszintén el kell mondanunk a következő három hétben.

Először is el kell mondanunk, hogy sikertelen négy év áll Magyarország mögött. Nem sikerült megvalósítani a közös célokat, amelyekre négy éve igent mondtak az emberek. Az emberek négyszázezer új munkahelyre szavaztak, és 445 ezerre nőtt a munkanélküliek száma. Az emberek arra szavaztak, mert elhitték, hogy nem lesz gázáremelés, és több mint 70 százalékkal nőtt a gázár. Elhitték, hogy lesznek ingyenes gyógyszerek, erre szavaztak, és közben a legfontosabb gyógyszerek ára időnként még a 100 százalékos emelkedést is meghaladta. Igen, az emberek egy élenjáró országra szavaztak, és hazánk ma sereghajtó.

Ki kell mondanunk, ilyen sikertelen, ilyen hangos, de egyúttal ilyen sikertelen, ennyire tehetetlen kormánya régen volt már Magyarországnak. Még a megelőző rendszerben sem volt, mert ott legalább csínjával bántak a helyzetértékeléssel. Ott nem mondták nekünk, amikor baj volt, hogy dübörög a gazdaság. Nem mondták azt, hogy bennünket irigyelnek a spanyolok, a németek és a franciák.

A demokráciában eddig egyetlen kormány sem vette magának a bátorságot, hogy így lenézze és megvesse a saját népét. Hogy olyanokat mondjon a magyaroknak a saját életükről, amiből egyetlen hang sem igaz. Ez most fordult elő először a magyarokkal. Olyanok, mint a történetbeli Háry János, aki amikor a fogadóban meséli az újabb történetét, valaki már nem bírja hallgatni, és közbeszól: már ne haragudjon, de ezt nem hiszem el. Mire Háry János derűsen csak azt mondja: ha nem, hát nem. Hát akkor mesélek egy másikat.

Nos, Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Másodszor mondjuk ki egyenesen, az elégedetlenségért, a felháborodásért, a miniszterelnök útját kísérő érzelmekért maga a miniszterelnök a felelős. Mindenkit megsértett. Mindenkit kioktatott. Mindenkit megbántott, és most ő akarja eljátszani a megbántott ember szerepét. Ezt nem fogjuk hagyni, kedves barátaim!

Vegyük csak számba: megsértette a nőket, amikor azt mondta, hogy "az öregecskedő feleségeket le kell cserélni", belegázolt a fiatalok lelkébe, amikor azt mondta, hogy ők tehetnek a saját munkanélküliségükről, mert nem akarnak külföldre menni dolgozni. Megalázta az ötvenes éveiket taposókat, amikor azt mondta, hogy munka helyett vonuljanak inkább kényszernyugdíjba. Megsértette a magyar kisvállalkozókat, amikor azt mondta, hogy Széchenyi-tervre ácsingózás helyett inkább olvadjanak be a nagyobbakba. És barátaim, belegázolt a roma emberek, a roma családok lelkébe is, amikor azt mondta - figyeljetek! -, hogy a generációs láncot meg kell szakítani, és a roma gyerekeket el kell venni a szüleiktől.

És kedves barátaim: min csodálkozunk akkor, ha erős érzelmek kísérik őt útjain? Gondoljatok arra, hogy ahol mi járunk, ott béke van, nyugalom, higgadt számvetés, együtt gondolkodás, ünnepek, zászlók és a közös jövő tervezése. Gondoljatok arra, mindig gondoljatok arra, hogy ahol mi járunk, ott csodák csodájára, együttműködés szokott születni.

Harmadszor az egyenes beszéd jegyében azt is ki kell mondanunk, hogy Magyarországnak elege van abból, hogy a miniszterelnök mindenkit kioktat, lekezel, és mindig, mindenkinél mindent jobban tud. És ha bírálattal találkozik, mint legutóbb a Gazdasági Kamaránál, akkor hisztivel válaszol. Ez a viselkedés, kedves barátaim, nem fogadható el, mert méltatlan a Magyar Köztársaság mindenkori miniszterelnökéhez.

Kedves Kongresszus! És beszéljünk arról is egyértelműen, hogy az emberek szeme előtt folyik a közvagyon fondorlatos elhordása az utolsó napig. Igenis, tegyük szóvá a Nemzeti Tankönyvkiadó ügyét! A spekuláció őstípusa játszódik le a szemünk előtt. Kár érte a közvagyont, az államot, a magyar embereket, miközben a spekulánsok irdatlan luxusprofitot kasszíroznak be kormányzati segédlettel. Ezt sem fogjuk tűrni!

Ötödjére, Tisztelt Kongresszus, Kedves Barátaim! Egyre szaporodnak azok a kormányzati nyilatkozatok, amelyek bennünket akarnak kioktatni demokráciából. A végén, ha nem figyelünk, még oda fogunk jutni, hogy a pártmunkásokból lett milliárdosok akarnak nekünk leckét adni demokráciából, munkából és becsületből. Ez azért mégis több a kelleténél.

Kedves Barátaim! Ezt nem fogadjuk el! Mi nem ítélkezünk mások felett. Felettük se ítélkezünk, de a mértéktartás és a helyes önismeret erényét ajánljuk a luxusbaloldal figyelmébe.

És végül hatodikként: nevezzük nevén a gyereket! A luxusbaloldal vezére ideges és fenyegetőzik. Kommandósokat vezényelnek ki az ünnepi gyűlésekre. Rendőri erődemonstrációkat tartanak. A vak is láthatja: azért fenyegetőznek, mert ránk akarnak ijeszteni. Meg akarnak félemlíteni bennünket.

Tizenhat évvel a rendszerváltás után az egykori pártmunkásokból verbuválódott pénzügyi spekulánsok politikai és gazdasági hatalmuk megtartása érdekében fenyegetik és megfélemlítik a kormányváltást akaró embereket. Azokat a tömegeket, akik élni akarnak demokratikus jogaikkal és a jobb élet reményében le akarják váltani a jelenlegi kormányt.

Ezért arra kérek mindenkit, kedves barátaim, hogy ezt ne engedjük! Higgadtan, nyugodtan, de mondjuk ki, ezt nem fogjuk megengedni! Ezért úgy, ahogy az hozzánk illik, arra kérek mindenkit, aki félelem nélküli Magyarországon szeretne élni, jöjjön el az ország minden pontjából Budapestre, a Kossuth térre április 2-án!

Kiállunk! Igen, igen, igen kedves barátaim, április 2-án mindenki, aki tud, legyen ott a Kossuth téren, hogy kiálljunk a béke, az egyetértés és a jóakarat értékei mellett. Április 2. legyen a magyar szolidaritás napja. Igen! Magyar siker és szolidaritás, cselekvő nemzet, jó választás, jobb élet, munka, otthon, család, jókedv, emberség és tetterő. Így fogunk győzni kedves barátaim!

Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

Nyerni fogunk!

Új nemzettudat kialakítását sürgette a kongresszuson a kormányfőhelyettes-jelöltnek megválasztott Mikola István. Ehhez négy energiaforrást jelölt meg: az első a nemzeti identitás; a második a társadalmi szolidaritás - azaz hogy figyeljünk egymásra -; a harmadik a család, mint a társadalom legkisebb közössége; a negyedik a hit, amely mer bízni a jövőben. Az Orbán-kormány egészségügyi minisztere azt mondta, hogy az elmúlt négy évben sokkal nagyobb lelki ártalmak következtek be Magyarországon, mint előtte. Úgy fogalmazott, arra vállalkozott, hogy a testében és lelkében kiművelt emberek éljenek ebben az országban. Mikola kijelentette: nem hagyják, hogy a jelenlegi szocialista-szabaddemokrata kormány fizetőssé tegye az egészségügyet, utalva Kóka János gazdasági miniszter minapi televíziós interjújára. Bírálta a Gyurcsány-kabinetet "a fű alatt folytatott kórház-privatizáció" miatt.

A magyar nemzet felemelkedését szolgáló tervezetnek nevezte a Fidesz választási programját Varga Mihály. A Fidesz alelnöke megnyitójában kiemelte: hiszünk abban, hogy olyan programot teszünk le valamennyi magyar ember asztalára, amely a magyar nemzet, a mi közösségünk számára a szolidaritásra épülő magyar nemzet felemelkedését teremti meg. A magyar nemzet nem a múlthoz fog tartozni, hanem a jövőhöz, mert a Fidesz hisz a magyarok tehetségében, elszántságában és munkabírásában.

Szövetségesek, támogatók, barátok

A Kongresszuson felszólaló Jakab István, a Magosz elnöke leszögezte: a gazdák Orbán Viktort fogadják el miniszterelnök-jelöltjüknek. Kontur Pál, a Fidesz munkástagozatának vezetője a Gyurcsány-kormányt bírálva kijelentette: az országnak olyan, magát baloldalinak valló miniszterelnöke van, aki a száz leggazdagabb magyar közé tartozik. "És ez az ember szívére tett kézzel énekel az éhes proletárról." Hirt Ferenc, a Fidesz Tolna megyei jelöltje, kerekesszékben ülő politikus a fogyatékossággal élőkért emelt szót.

A felszólaló közéleti személyiségek közül Császár Angela színművész kijelentette: "mindenkinek el kell mennie szavazni, és meg kell győznünk az embereket, hogy ne Barabást válasszák, ne őt váltsák ki Pilátustól, hanem Jézust, a fényt és világosságot és az életet". Balogh Gábor öttusázó olimpikon sok sporttársa nevében arról beszélt, hogy a sportban is változásra van szükség, mert jelenleg az élsport komoly bajban van. Csókai András idegsebész a hit és a szolidaritás fontosságáról beszélt.

Nemeskürty István történész hangsúlyozta: "...keserves négy esztendőt kínlódtunk végig, válasszunk végre olyan pártot, kormányt és kormányfőt, mely és aki nem döcögteti végig a nemzetet kátyúról kátyúra, viszont, aki ismeri, tiszteli történelmi hagyományunkat, és az erkölcs alapján áll, nem tagadja ki a határainkon kívül élő magyarságot."

Raksányi Gellért, a nemzet színésze elmondta: Thália-papjainak nagyon fáj, hogy nem teljesíthetik kötelességüket a televízióban, "mert a szellem napvilágának ablakait befalazták". Makovecz Imre építész a Kongresszusnak írt levelében hangsúlyozta, hogy ma a Kárpát-medencében Orbán Viktornál nem tud jobb vezetőt, aki átsegítheti a magyarságot Európa nehéz évein.

Van mit rendbe rakni 2002 óta. Van mit kimosni. Van bőven szennyesünk. Evidens, hogy itt vagyok - jelentette ki Eperjes Károly . A Fidesz kormányra kerülése esetén "hármas nagy csomag" - egészségügy, tanügy, média - rendbetételét javasolta. A Kossuth-díjas színművész 2004. december 5-ét, a kettős állampolgárságról szóló népszavazást a magyar nemzet legnagyobb szégyenének nevezte. "Aki akkor nemet mondott, de plakátokon magára igent kér, annak tényleg jöjjön el az én országom" - tette hozzá Eperjes.

Biztatás Európától

Meggyőződésem, hogy csak egy Orbán Viktor által vezetett Fidesz-kormány garantálhatja azt a szükséges biztonságot, amelyre a nyugdíjasoknak, a nagycsaládosoknak és a munkanélkülieknek szüksége van - mondta kongresszusi köszöntőjében Hans Gert Pöttering. Az Európai Néppárt parlamenti csoportjának vezetője hozzátette: Európa manapság nagyon nagy kihívások előtt áll. A demográfiai fejlemények, munkahelyek teremtése, a versenyképesség, ezek mind-mind közös európai problémák. Ezt a kihívást még tetézi a fundamentalista terrorizmus jelensége is, és mindezeket egyetlen egy nemzetállam sem tudja egyedül megoldani. Éppen ezért egy erős Magyarországra, egy erős Európára van szükségünk. A gazdaságot kell versenyképesebbé tenni, és ezt a kis- és középvállalatok segítségével tudjuk elérni.

Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke beszédében kiemelte: Magyarországon az egyetlen párt a Fidesz, amely ha kormányra jut, széles bázisú magyar polgári szövetségként olyan politikát fog majd folytatni, amelyre országának szüksége van. A keletről fújó friss szellő még mindig a Fidesz generációja felől fúj. Orbán Viktor felől fúj, aki ma már az Európai Néppártnak az alelnöke, illetve a barátai felől, akik legyőzték a kommunizmust - fűzte hozzá Martens.

Számos jelenlegi és volt konzervatív állam- és kormányfő üdvözölte a Fidesz XIX. Kongresszusát levélben vagy videofelvételen. Köztük volt Angela Merkel német kancellár, Silvio Berlusconi olasz kormányfő, Wolfgang Schüssel osztrák kancellár, és Lech Walesa volt lengyel államfő.

A Fidesz mindig is egy erős, nemzeti identitás előmozdítására törekedett, de ez az identitás összhangban van a magyar nemzet nyitottság és tolerancia iránti elkötelezettségével - írta Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter, a francia testvérpárt, az OMP elnöke Orbán Viktornak írt levelében. A Fidesz elnökét szintén levélben köszöntötte Jacques Chirac francia államfő.

[ a lap tetejére ]

VENDÉGOLDAL

Az igazi Orbán

Van egy hiba, amit a Fidesz 2006-ban már nem fog elkövetni: kampányát nem az első választási forduló eredményének kihirdetése után kezdi. Az ellenzéki párt tegnapi kongresszusán tartott beszéde végén Orbán Viktor egyszer csak kilépett a konfliktuskerülő, konzultáló, már-már pártok felett álló közéleti személyiség szerepéből, és a rendszerváltozás idején megismert, kegyetlenül pontos mondatokkal operáló politikusként fölvette a kesztyűt a baloldal vezérének kihívására.

A 2002-es második választási fordulóban az eredményt hajszál híján megfordító polgári tábor régóta erre a hangra várt. Nem tévedés: mintha Gyurcsány Ferenc játszaná a kihívó fél szerepét; az időközi kormányfő Orbán-fóbiája a harsánysággal leplezett identitászavar megnyilvánulása. Jól teszi, ha a kampány finisében a Fidesz elnöke visszatér ahhoz a szerephez, amiben egykor verhetetlen volt, amiben igazán jól érzi magát: újra az ellenféllel nyílt verbális konfrontációt vállaló politikusként léphet fel. Ám riválisával ellentétben nem démonizálni akar; kritikáját az irónia teszi élessé. Hisz jól tudja, a nevetségesség öl.

Persze a Gyurcsánnyal csatázó Orbán már nem egészen ugyanaz, mint aki a pártállam, az MDF-kormány és a Horn Gyula vezette koalíció ellenzékeként, majd mint kormányfő a baloldal gyűlölt ellenfeleként forgolódott a politika küzdőterén. A Fidesz kongresszusa - amelyen az MSZP régi óhaját teljesítve elfogadták a fő elemeiben már eddig is jól ismert választási programot - világosan megmutatta, milyen utat járt be az elmúlt években a szövetséggé formált párt és elnöke. A hagyományos pártkereteket feszegető politikai-kulturális közösség született az egykor generációs alapon szerveződő Fidesz mögött, ami csak hatalmasabb és erősebb lett az eltelt négy év prése alatt. Ez a közösségteremtő erő és a konzultációk sorozata a magyar közélet megújítását célozza, hiszen - valljuk be - abban igaza van Gyurcsány Ferencnek, hogy a rendszerváltozás eszményei megkoptak. A csalódásra, a parlamentáris demokrácia működését kísérő szkepszisre a politikának válaszolnia kell. Szerintem erről, és nem valamiféle vezérkultuszra építő, a köztársaságot fenyegető populizmusról van szó a Fidesz és Orbán Viktor esetében, hiába is igyekszik az utóbbiról meggyőzni a közvéleményt a balliberális tábor, benne a maradék MDF-fel és Debreczeni Józseffel, a 168 Óra címlapfiújával.

A kongresszus élő cáfolata volt a Fideszt a konzervativizmus fő áramától távol láttató hatalompárti publicisztikáknak: a tanácskozást a jobbközép európai politika nagyágyúi üzenetben, az Európai Parlament legnagyobb frakciójának vezetői személyesen köszöntötték. A Szövetség szellemi erejét fejezte ki, hogy a megszokott politikusi szónoklatok mellett a magyar értelmiség (és persze a sport) kiválóságai tettek hitet értékrendjük mellett. Így Eperjes Károly nagy tetszéssel kísért szavai számomra egy új, a függetlenség hamis és terméketlen mítoszát maga mögött hagyó értelmiségi magatartás létjogosultságát hirdették. De nem csak ez a felszólalás jelezte, hogy bár a főszereplő természetesen a miniszterelnök-jelölt, nem one man show-ra készül a Fidesz. Mikola István például végleg eloszlatta azok kételyeit, akik attól tartottak, hogy az ideológiai dogmák béklyóját lerázó Fidesz cselekedeteit nem a világos, a munka, a hit, a család és a szolidaritás fogalmai köré épülő értékrend vezérli.

A Szövetség és támogatói nem szorulnak segítségre; nem keresik, már régen megtalálták az identitásukat. S ez kampány idején (is) óriási előny.

Szerető Szabolcs, Magyar Nemzet, 2006. március 20.

KITEKINTŐ - RÖVIDEN

[ a lap tetejére ]

KITEKINTŐ - RÖVIDEN

Fölényes Fidesz-győzelem Szentendrén és Mosonmagyaróváron

A hivatalos eredmények szerint a Fidesz polgármesterjelöltje magabiztosan, húsz százalékkal győzött a szentendrei polgármester-választáson. Mosonmagyaróváron, az időközi önkormányzati képviselő-választáson is a Fidesz jelöltje kapta a legtöbb szavazatot, a különbség itt csaknem tíz százalék volt. Mindkét helyen kormánypárti helyére került ellenzéki politikus.

A szentendrei polgármester-választáson Dietz Ferenc, akit a Fidesz mellett más szervezetek is támogattak, a szavazatok 57,4 százalékát, 5144 szavazatot, míg legfőbb ellenfele, a szocialista Drobilisch Erzsébet csupán 37,4 százalékot, 3357 szavazatot tudott szerezni. Filó András, a MIÉP-Jobbik támogatottja 465 szavazatot kapott, ami 5,2 százaléknak felel meg. A részvételi arány 46,3 százalékos volt. (2002-ben 51 %-os részvétel mellet választott szocialista polgármestert a város.)

Mosonmagyaróváron a 7-es számú egyéni választókerületben is a Fidesz és a KDNP közös jelöltje, Nagy István győzött. Ő 52,08 százalékot (301 szavazatot) kapott, míg a szocialisták jelöltje 42,39 százalékot (245 szavazatot). A harmadik helyezett az MDF jelöltje, Huszár János lett 4,67 százalékkal, a negyedik helyezett a független jelölt, Leitner Zoltán 0,87 százalékkal. A választásra jogosultak 33,7 százaléka vett részt a szavazáson a mosonmagyaróvári 7-es számú egyéni választókerületben, 581-en adták le voksukat.

Szerződés a szövetségesekkel

A szolidaritás, a polgári értékrend és a munkalapú gazdaság jegyében szövetségi szerződést kötött egymással a Fidesz, a KDNP, az MKDSZ, a Nemzeti Fórum, a Kisgazda Polgári Egyesület, a Magosz, a Lungo Drom, a Vállalkozók Pártja és a Fidelitas szombaton, Budapesten. A Fidesz XIX. Kongresszusát megelőző napon kötött szerződést a szervezetek elnökei: Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Harrach Péter, Lezsák Sándor, Turi-Kovács Béla, Jakab István, Farkas Flórián, Császár Antal és Szijjártó Péter írták alá.

Április 2-án két órakor a Kossuth téren

"Tisztelt Miniszterelnök Úr! Örömmel üdvözöljük, hogy Ön és pártja megváltoztatta véleményét a demokráciáról. Üdvözöljük az MSZP első nagy utcai rendezvényét - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenchez március 20-i levelében Orbán Viktor.

Majd kifejtette: pozitívumként értékeljük, hogy Ön és pártja immár osztja a mi álláspontunkat, mely szerint a politikának az emberek között van a helye, s az embereket be kell vonni a közéletbe. Nagy eredménynek tartom, hogy április 2-án baloldaliak és jobboldaliak egy időben fejezhetik ki a legfontosabb értékek iránti elkötelezettségüket, és ünnepelhetik azt, hogy politikai nézetkülönbségeink ellenére egy nemzethez tartozunk.

Arra kérem, tegyük a Szolidaritás Napját az egész nemzet ünnepévé, amikor minden magyar ember szabadon, félelem nélkül, a saját szája íze szerint nyilváníthat véleményt. Mutassuk meg, képesek vagyunk a békés egymás mellett élés szellemében közösen megvédeni a szólás szabadságát, a szabad véleménynyilvánítás jogát. Egy vasárnap nem lehet jobb- vagy baloldali, egy napot nem lehet kisajátítani.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség április 2-án délután 2 órakor rendezi békés politikai nagygyűlését a Kossuth téren. Ezért azt javaslom, hogy az MSZP április 2-án délelőtt tartsa meg saját nagygyűlését - zárja üdvözlettel levelét a Fidesz elnöke.

Felelősségteljes választás, fontos döntés előtt a két nagy politikai erő összegyűjti híveit - mondta az április 2-ára tervezett budapesti pártrendezvények kapcsán Pokorni Zoltán hétfőn, Debrecenben. A Fidesz alelnöke nem tart attól, hogy biztonsági kockázata lenne a két nagygyűlésnek. A Fidesz nem valami ellen, hanem valami mellett szervezi a politikai nagygyűlést, ugyanakkor nem szerencsés Gyurcsány Ferenc "hangütése", ahogy a szocialista megmozduláson való részvételre toborzott - mutatott rá Pokorni. Dávid Ibolya felhívása kapcsán, hogy a családok e napon maradjanak inkább együtt otthon, azt mondta: ez olyan, mint az okos lány a mesében, amikor hoz is ajándékot, meg nem is. Az MDF elnöke majd elmondhatja, neki hétmillió híve lesz, mert a két párt rendezvényére másfél-másfél millió résztvevő várható, így Dávid Ibolya közölheti, hogy többségben van. Ugyanígy számolt az MSZP a 2004. december 5-i népszavazáskor, vagyis Dávid Ibolya "nagy elődöktől tanul".

[ a lap tetejére ]


A Fidesz Hírlevelet a [email protected] címen rendelheti meg, illetve mondhatja le.

E-mail címét bizalmasan kezeljük, harmadik fél számára nem adjuk ki.

Mindig friss híreket talál honlapunkon: www.fidesz.hu

Kapcsolódó elemek