Konzultált a soproni kamara és az ipartestület
A helyi vállalkozói érdekképviseletek által megfogalmazott kérések, igények majdnem szó szerint megegyeznek a Fidesznek a ,,Hajrá Magyarország! - A Cselekvő Nemzet Programjában" megfogalmazottakkal.
Dátum: 2006-03-21 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53090
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:13.390329, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kis- és középvállalkozók helyi érdekképviseleti szervezetei hatékony beleszólási joggal szeretnének részt venni a hatósági ellenőrzési rendszerben, a döntési mechanizmusokban, és szeretnék elérni, hogy a közbeszerzésekben a hazai kis- és középvállalkozások részesüljenek elsősorban.
Az EU-s szabályok és normák ésszerű követelményrendszer szerinti betartatását is el szeretnék érni - hangzott el azon a mai megbeszélésen, amelyen a Vállalkozók Pártja, a Sopron Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara, a Sopron és Vidéke Ipartestülete képviselői folytattak.
A konzultáció házigazdája Firtl Mátyás, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselő volt, a megbeszélésen jelen volt Latorcai János, a Parlament Gazdasági Bizottságának alelnöke, továbbá Ubrankovics Pál, a VP Győr-Moson-Sopron Megyei elnöke és Németh István, a KDNP helyi elnöke.
A helyi kereskedelmi és iparkamara és az ipartestület képviselői hangsúlyozták, hogy egyetlen párthoz sem kötődnek, ugyanakkor minden párt számára megfogalmazták kéréseiket, igényeiket.
A két fél között teljes egyetértés volt több, a vállalkozások helyzetét és tevékenységét érintő kérdésben. Az érdekképviseleti szervezetek nehezményezték, hogy a magyar családi kis- és középvállalkozások számáról nem létezik pontos, egységes nyilvántartás, holott a 850 ezer vállalkozáshoz mérten, a becsült +/- 10 százalékos eltérés, olyan jelentős számú vállalkozást jelent, amely iránt nem lehet közömbös a gazdaság, annál inkább, a gazdaságban az igazi munkavállalói szerepkört a kis- és középvállalkozások biztosítják.
A vállalkozók képviselői azt is megfogalmazták, hogy megmaradásukhoz, továbbélésükhöz, fejlődésükhöz milyen politikát tartanak szükségesnek. A felek abban is egyetértettek, hogy csak egy gyarapodó hazai kis- és középvállalkozói réteg megerősítése jelenti a magyar gazdaság jövőjét.
- A helyi vállalkozói érdekképviseletek által megfogalmazott kérések, igények majdnem szó szerint megegyeznek a Fidesznek a "Hajrá Magyarország! - A Cselekvő Nemzet Programjában" megfogalmazottakkal, amely nem véletlen, hiszen a program a legszélesebb társadalmi konzultációra épült - értékelte a találkozót Firtl Mátyás, azon a sajtótájékoztatón, amelyet a Fidesz és szövetségese, a Vállalkozók Pártja, továbbá a Sopron Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara, a Sopron és Vidéke Ipartestülete képviselőivel tartott közös megbeszélést követte.
Elmondta: A Fidesz és a Vállalkozók Pártja közös szövetsége arra a programra épül, amely a magyar kis- és középvállalkozókat támogatja azokat, akik tömegével képesek új munkahelyeket teremteni. Ennek a programpontnak a fő pillérei a munkaadók által fizetett adójárulékok csökkentése, a kis- és középvállalkozók feltőkésítése, a közvetlen munkahelyteremtő és foglalkoztatás-bővítő programok, amelyet az Új Széchenyi Tervvel fog megvalósítani
Firtl Mátyás rámutatott: a Fidesz programja többek között célul tűzte ki új közbeszerzési törvény alkotását, hogy a beruházások minél nagyobb százaléka a hazai kis- és középvállalkozókhoz jusson, a járulékterhek csökkentését, a pályakezdők alkalmazásának megkönnyítését, és azt, hogy a magyar vállalkozók a saját hazájukban versenyelőnyben legyenek.
Ékes József, a Vállalkozók Pártja tiszteletbeli elnöke hangsúlyozta: minden nemzetnek elsőrendű érdeke, hogy a saját nemzeti vállalkozói potenciálját erősítse.
Az elnök szólt többek között egy olyan rendszer felállításának a szükségességéről, amely egy tisztességes adófizetési morált tesz lehetővé. Fontos hogy a hazai vállalkozások az uniós piacon is versenyképessé tudjanak válni. Az uniós források decentralizálása, a hatósági rendszerek ésszerűsítése, amely egyfajta szolgáltatásként jelenik majd meg szintén az elérendő célok között szerepel.
Ékes József úgy vélte: el kell érni, hogy a régiók maguk dönthessék el, hogy egy-egy térségben milyen beruházásokra van szükség, és abban az ott működő kis- és középvállalkozások milyen formában tudnak résztvenni.
- A jelenlegi kormány és Gyurcsány Ferenc "a 2007. évi lottó ötös próbálja elosztogatni, egy kampányígérgetési hullámmal", mert egyelőre sem a források mértéke nem ismert, és az EU-s költségvetés sincs meg.
Szathmáry Kristóf, a VP Országos Választmányának elnöke kifejtette: Szükséges a körbetartozások felszámolása, amelyben ma a legnagyobb adós az állam, a magas elvonások és járulékok által keltett ördögi kör megszüntetése, amelyben az állam bűnözőként kezeli a kis- és középvállalkozásokat, és el kell érni, hogy a hazai családi vállalkozások visszakaphassák azt a rangot, hogy valóban a hazai gazdaság gerincét adják, ami főleg a vidék számára nagyon fontos.
A hitelképesség tekintetében koncepcióbeli változtatásra van szükség, amely kérdésben elsősorban szemléletbeli váltásra, az adminisztrációs terhek csökkentésére van szükség. Ma egy átlag-vállalkozót 37 féle szervezet ellenőrizhet és bírságolhat - mutatott rá Szathmáry Kristóf.
Rámutatott: A hazai vállalkozásfejlesztés kérdésében lényeges elkülönül egymástól a szocialisták és a Fidesznek, valamint szövetségeseinek politikája. A Fidesz és a Vállalkozók Pártja egyértelműen amellett áll ki, hogy nem a piac mindent megoldó önszabályozására kell bízni a hazai kis- és középvállalkozók sorsát. A Fidesz programja igényként fogalmazza meg, hogy az állam szabályozásban, piacvédelemben, közvetlen támogatás tekintetében lépjen föl határozottan, és segítse a hazai kis- és középvállalkozásokat.
- Nem lehet hosszú távon egészséges magyar gazdaságot építeni akkor, ha a hazai kis- és középvállalkozásokat ellehetetlenítjük, és a gazdaságunkat kizárólag a nemzetközi tőkére építjük. Minimális egyenlő feltételekre van szükség - pl. adókedvezmények területén - a nagy multinacionális cégek és a hazai kis- és középvállalkozások között.
A Fidesz és a szövetségesei rájöttek arra, hogy ,,ami jó a hazai kis- és középvállalkozásoknak, az jó az embereknek és jó Magyarországnak."
Az eseményen jelen volt Latorcai János, a Parlament Gazdasági Bizottságának alelnöke, aki hangsúlyozta: a hazai kis- és középvállalkozások, amelyek jelenleg nehéz helyzetben vannak 1,9-2 millió embert foglalkoztatnak, tehát a hazai foglalkoztatottaknak több mint a felét.
A társadalom számára biztos jövőt a gazdaság csak akkor jelent, ha a foglalkoztatás 50-55 százalék közötti. Ez 1,3 millió foglalkoztatási többletet jelent, ami négy év alatt nem biztosítható, de az 5000-es foglalkoztatási szám nélkülözhetetlen. Elsődlegesen és meghatározóan a kis- és középvállalkozásokat kell ezen a téren támogatni. - mondta a gazdaságpolitikus.
Hozzátette: A versenyképességük növelésére tőkejuttatást kell a részükre biztosítani, amihez nem elég a hitel biztosítása, hanem mindenképpen tőkepótlásra van szükség. A megfelelő versenyképesség biztosításához, - a technológiaváltáshoz, az infrastruktúra-kialakításhoz, a termelési- és szolgáltatási felfutások inkubálásához - forrásra van szüksége a hazai kis- és középvállalkozói rétegnek. Mi több, számukra ezalatt az idő alatt megfelelő adókedvezményt is kell biztosítani, és több "közérzetjavító intézkedésekre" van szükség - mondta Latorcai János.
Kifejtette: meg kell jeleníteni a kamarák, ipartestületek véleményét a helyi és regionális fejlesztési tervekben. Ez utóbbiaknak pedig a helyi tervekre kell épülniük, mert a helyi vállalkozásfejlesztési csatornák felhasználásával kell eldönteni, hogy melyek a helyi kitörési pontok, és nem fordítva.
Ubrankovics Pál, a VP megyei elnöke vállalkozóként elmondta: az utóbbi másfél évtizedben a magyar kis- és középvállalkozók a magyar gazdaság meghatározói tényezőivé váltak, ők adnak munkát a munkaképes lakosság nagyobbik részének, ők alakítják az ország arculatát. Ennek ellenére a háttérbe szorultak, "ellenségképet" jelentenek ,,az országra szabadított keleti és nyugati ragadozóknak", akik az országot piaccá tették. Ma Magyarországon a vállalkozók kiszolgáltatottak és bizonytalanságban élnek- mondta a vállalkozó.
A Vállalkozók Pártja és a hazai vállalkozói réteg közös célra talált abban, hogy a nemzet érdekekeinek megfelelő politikát kell folytatni, hogy a hazai kis- és középvállalkozók megerősödését biztosító gazdasági környezetet kell teremteni.
- Ebben a törekvésben a Vállalkozók Pártja és a Fidesz szövetsége a mi érdekeinket magáénak érzi, és mindannyiunk eredményes fejlődésének a jövőjét fogja megvalósítani -mondta a megyei elnök.
fidesz.sopron.hu