Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Putyin Pekingben

A Gazprom orosz gázmonopólium 60-80 milliárd köbméter földgázt szállít majd évente Kínának két, a következő években megépítendő gázvezetéken - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök keddi pekingi tárgyalásai kapcsán Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója. A kínai gázszállítások árát a nyersolaj és olajtermék árakhoz kötik, az európai szállításokéhoz hasonlóan.


Dátum: 2006-03-21 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53095
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:14.849503, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nyugat-kínai gázszállítások Nyugat-Szibériából érkeznek majd, a keleti részre Szahalinról érkezik a gáz. Mindkét gázvezetéken 30-40 milliárd köbméter orosz gáz szállítanak Kínába évente. A nyugati vezeték gyorsabban készül el: a szállítások öt éven belül megkezdődhetnek.

Putyin elnök kilencven főből álló küldöttség élén, az orosz ipar vezető személyiségeivel érkezett Pekingbe: az energiaágazatban többek között Viktor Hrisztyenko energiaipari miniszterrel, az erőforrások miniszterével, valamint az állami Rosneft, és a Gazprom vezetőivel. Kína az orosz olaj és az orosz fegyverek fő vásárlója.

A két fél 2010-ig szeretné megduplázni a tavaly mintegy 29 milliárd dollár értékű kétoldalú kereskedelmet.

Kínai energiaipari illetékesek korábban sajnálkozásukat fejezték ki a vezetéképítési tervek túlságosan lassú haladása miatt. Kína a gázügylet mellett egy évi 30 millió tonna - napi mintegy 600 ezer hordó - kapacitású olajvezeték építéséről is szeretne megállapodni. Kína jelenleg teljes orosz olajimportját vasúton bonyolítja.

Politikai témák mellett az energiaipar terén a felek a nukleáris együttműködésről is tárgyalnak. Kína a következő 15 évben 27 nukleáris erőmű építését tervezi. Oroszország 2030-ig 40 új atomerőmű megépítését vette tervbe.

Kínában azt tervezik, hogy az elkövetkező 15 esztendőben 40 új nukleáris erőművet építenek, az atomenergiát téve a nagy ütemben fejlődő keleti partvidék legfontosabb energiaforrásává. - A nukleáris energia egyre fontosabb szerephez jut a kínai energetikában - jelentette ki az illetékes állami hivatal egyik vezetője korábban.

Kína így a következő évtizedek alatt várhatóan a világ legnagyobb nukleáriserőmű-építőjévé válik, mert a kormány arra törekszik, hogy úgy elégítse ki az elektromos áram iránti felfokozott keresletet, hogy közben csökkentse a széntüzelésű erőművek okozta környezetszennyezést.

Az Új-Kína hírügynökség becslései szerint Kína nukleáris erőművei tavaly 50,4 milliárd kilowattóra áramot termeltek, ami az összes energiatermelés 2,3 százalékát jelentette.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek