Csalódott egészségügyben dolgozók
Az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának köszönhetően idén ősszel béremelésben részesülhettek az egészségügyi dolgozók. Azonban a közalkalmazottak egyharmada csalódott, mert Medgyessy Péter és Csehák Judit nem teljesítette az egészségügyi dolgozók bérének 50 százalékos emelésére vonatkozó ígéretét, hiszen a betegeket szállítók csupán 4,5, más egészségügyiek 22 százalékos emelést kaptak - hangzott el a Fidesz egészségüggyel foglalkozó parlamenti képviselőinek keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2002-10-08 17:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4808
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:02.332728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Selmeczi Gabriella, a parlament Egészségügyi Bizottságának fideszes alelnöke örvendetesnek találja, hogy az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának köszönhetően idén ősszel az egészségügyi dolgozók béremelésen részesülhettek, azt azonban kifogásolja, hogy a diplomával nem rendelkezőknek adott béremelés nem éri el az 50 százalékot. Mint mondta, az egészségügyi dolgozók mintegy egyharmada nem részesült a beígért emelésben, annak ellenére, hogy ezt személyesen Medgyessy Péter ígérte meg, ám most sem tartotta be szavát. Feltette a kérdést: vajon miért nem szereti Medgyessy Péter és Csehák Judit a betegágy mellett nehéz fizikai munkát végző segédápolókat, a beteghordókat, a takarítókat, a védőnőket.
Selmeczi Gabriella közölte, hogy számításaik szerint Medgyessy Péter és Csehák Judit 12,3 milliárd forintot vett el a fizikai munkát végző, nem diplomás egészségügyi dolgozóktól.
Emlékeztetett arra, hogy számos kérdést,interpellációt intéztek fideszes képviselők az utóbbi időben ebben a témakörben a kormányhoz.
Elmondta: egy kérdésére Csehák Judit azt válaszolta, hogy az 50 százalékos béremelés érinti az egészségügyi ágazatban dolgozó közalkalmazottakat és minden olyan egészségügyi dolgozót, aki olyan intézményben végzi munkáját, amely az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral finanszírozási szerződést kötött.
A képviselő nehezményezte, a gyógyfürdőkben dolgozók nem kaptak emelést arra való hivatkozással, hogy más besorolásba tartoznak. A képviselőnő több magyarázatot vár annál a kormányzattól kapott cinikus válasznál, minthogy a gyógyfürdőben dolgozók "TEÁOR száma nem 85, hanem 93, és ezért nem kapják meg a béremelést".
Selmeczi Gabriella feltette a kérdést: hogyan kívánja a kormány a nővérhiányt csökkenteni. Rámutatott arra, hogy a jövedelememelést az intézmények a jelenlegi létszámra számították ki.
Frajna Imre arra hívta fel a figyelmet, hogy az egészségügyi intézmények vezetői nem tudják, miből fogják kifizetni a megemelt bér alapján járó 13. havi fizetéseket, erre ugyanis nincs fedezet a költségvetésükben.
A politikus elmondta: homályos választ kaptak arra a kérdésre, mikor válnak ingyenessé a szív- és érrendszeri betegségekben, valamint a csontritkulásban szenvedők gyógyszerei, ahogyan azt az MSZP ígérte.
Felhívta a figyelmet arra, hogy lesznek olyan egészségügyi dolgozók, akik a béremelés révén elérik az adójóváírás mértékének felső határát, így nem vehetik azt igénybe, és ezáltal nettó 100 ezer forinttal kevesebb lesz a jövedelmük.
Kérdésre válaszolva Selmeczi Gabriella leszögezte, hogy a Fidesz támogatja azokat az érdemi és szakmailag megalapozott javaslatokat, amelyek bármely ágazat dolgozóinak életkörülményeit javítják, mint ahogy azt a népegészségügyi program esetében is tette.
fidesz.hu