Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A legfontosabb a munkahelyek teremtése

A Fidesz programjának legfontosabb eleme a munkahelyteremtés. Ha valaki munkanélküli lesz, előbb-utóbb építésre, alkotásra alkalmatlanná válik, testi-lelki bajokkal lesz elfoglalva - mondta Mikola István keddi paksi látogatása során újságíróknak.


Dátum: 2006-03-21 13:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53111
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:19.730116, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányfőhelyettes-jelölti posztról szólva úgy fogalmazott: a közéleti szerepvállalás orvosként sem szokatlan számára.

Kijelentette: Orbán Viktor és a Fidesz is azt várja tőle, hogy az ember személyiségének kifejlődése, boldogulása szempontjából fontos emberi erőforrásokkal foglalkozzon. Ezek az egészségügy mellett a szociális kérdések, az oktatás, de mint mondta, ide sorolja a cigányügyet, az ifjúság és a nővédelem kérdését is.

Paksi programja kapcsán Mikola István elismerően szólt az új városi rendelőintézetről, a központi ügyeletről.

Ha egy város fontosnak tartja a lakosság, a polgárok egészségét, akkor létre tud hozni európai színvonalú intézményeket - mondta.

Szólt a kórházprivatizációról is, amit kategórikusan ellenez. Hivatkozott az európai alkotmányra, amit a magyar Országgyűlés elfogadott, és amelyben "az van, hogy egymillió európai közösségi polgár egybehangzó véleménye mély, egyértelmű befolyással kell, hogy bírjon a döntéshozóra, vagyis a törvényalkotóra".

"Itt nem egymillió, hanem kétmillió ember mondta azt, hogy nem" - szögezte le Mikola István.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek