Szocialista műbalhé Mikola szavai nyomán
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség választási programjába belefoglalt, és eddig is következetesen és határozottan képviselt álláspontja, hogy a határon túli magyar közösségekkel kapcsolatos döntések meghozatalánál a határon túli magyarság szervezeteinek véleményét vesszük alapul.
Dátum: 2006-03-21 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53114
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:20.654200, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A határon túliak nem kérnek választójogot, ezért a Fidesz sem kívánja ezt biztosítani számukra.
A magyar választási jogszabályok módosítása kétharmados parlamenti döntést igényel. Ilyen változtatáshoz tehát a parlamenti pártok egyetértésére lenne szükség. A Mikola István mondatai kapcsán kialakult vita kampánycélokat szolgáló műbalhé. Felhívjuk a szabaddemokraták figyelmét, hogy a Fidesz egészségügyi programját teljes egészében elolvashatják a Szövetség honlapján
(www.fidesz.hu), de szívesen küldünk belőle nyomtatott verziót is, amennyiben az informatikai tárcát is birtokló SZDSZ-es politikusoknak hozzáférési nehézségei támadnának.
Szijjártó Péter,
a Fidesz szóvivője
fidesz.hu