Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzeti Családtámogatási Programot alkot a Fidesz

A család erőforrás; az élet és az egészség forrása. A családok erősítése, támogatása, fokozott védelme nélkül nem lehet eredményesen küzdeni a gyermekszegénység ellen sem. A család ugyanis védelem a család tagjainak lelkiekben, anyagiakban egyaránt.


Dátum: 2006-03-21 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53121
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:22.806441, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A leendő polgári kormány még 2006-ban megalkotja a Nemzeti Családtámogatási Programot. E programmal könnyebbé tesszük a gyermekvállalást, a gyermeknevelést, és garantáljuk az édesanyák számára, hogy ne kelljen választaniuk karrier és család között. Még 2006-ban javasoljuk az Országgyűlésnek: rögzítsük a magyar alkotmányban, hogy az állam a közjóhoz, a nemzet gyarapodásához való hozzájárulásnak tekinti a gyermekvállalást és gyermeknevelést, és ezt érvényesíti az adójogszabályokban is.

Terveink szerint kevesebb adót fizet majd, aki gyereket nevel: az adórendszer figyelembe fogja venni, ha valaki jövedelméből másokat is eltart. Sikeres európai példákat követve bevezetjük, hogy minden eltartott családtag, szülő, gyermek, ápolásra szoruló rokon után meghatározott összeggel csökken a személyi jövedelemadó alapja. Ezzel helyreállítjuk a gyermekek után járó adókedvezményt, amit a Medgyessy-Gyurcsány-kormány elvett a magyar családoktól. A Fidesz komplex programmal, a családok kiemelt támogatásával küzd a gyermekszegénység ellen.

Harrach Péter,

a Fidesz családpolitikai programszóvivője

os - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek