Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

'56-os emlékülés a forradalom képviselői nélkül?

Kétséges, hogy a Fidesz frakciója részt vesz-e az Országgyűlés október 23-i ünnepi ülésén, amelyet az 1956-as forradalom emlékére rendeznek. Ezt Rogán Antal, a Fidesz-frakció helyettes vezetője mondta a házbizottság keddi tanácskozását követően, újságírók előtt.


Dátum: 2002-10-08 18:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4811
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:03.230860, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz esetleges távolmaradását azzal indokolta: a kormánypárti képviselőcsoportok nem járultak hozzá, hogy az emlékülésen az Országgyűlés elnökén kívül az 56-os szervezetek egy képviselője is szót kapjon.

Rogán Antal hangsúlyozta: a Fidesz - miután konzultált a frakciót megkereső 56-os szervezetek képviselőivel - az emlékülést úgy tartotta volna elfogadhatónak, "ha azon a forradalom képviselője is megszólal".

- Ezért javasoltuk azt a forgatókönyvet, hogy az ülésen szólaljon fel az Országgyűlés elnöke, a pártok képviselői ne kapjanak szót, az ellenzéki pártok pedig megjelölhessék azt az 1956-os személyiséget, aki az ünnepet méltóan tudja tolmácsolni a parlament épületében - fogalmazott.

A politikus közölte: őszintén sajnálja, hogy "a kormánypártok nem hajlandóak szembesülni az ötvenhatosok véleményével". Mint mondta, a frakció később ad választ arra a kérdésre, hogy részt vesz-e az emlékülésen.

Arra a felvetésre, hogy a Fidesz esetleg a Parlament falain kívül ünnepel-e, Rogán Antal azt válaszolta: az események 1956. október 23-án is Budapest utcáin zajlottak.

MTI - fidesz

Kapcsolódó elemek