Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Félrevezette az MSZP a rendőrséget?

A rendőrség félrevezetése miatt kell eljárást indítani, ha az MSZP irodájába történt betörésről végül kiderül, hogy nem volt politikai célú, kizárólag anyagi haszonszerzésre irányult - hangoztatta keddi sajtótájékoztatóján Vasváron Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje, Vasvár polgármestere.


Dátum: 2006-03-21 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53125
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:24.103268, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus elmondta: azért érzi úgy, hogy meg kell szólalnia az eset kapcsán, mert Márkus Imre, az MSZP képviselőjelöltje több sajtóorgánumban is azt nyilatkozta, hogy "politikai indítékot" sejt a betörés mögött. "Az MSZP politikai ellenfele a Fidesz, ezért éreztem úgy, hogy hozzá kell szólnom az elhangzottakhoz, meg kell osztanom a közvéleménnyel azokat az információkat amelyekkel, mint polgármester, rendelkezem" - mondta.

Hozzáfűzte: a betörést március 15-én reggel fedezte fel az Egyházmegyei Karitász helyi elnöke. Erről tájékoztatta a város alpolgármesterét, aki sorra értesítette az épületben irodával rendelkező egyesületeket és pártokat, közöttük az MSZP helyi elnökét is. "Tudomásom szerint az MSZP városi elnöke akkor azt mondta, hogy minden jelentős dolgot otthon tárolnak, és az eltűnt kazettában csupán 20 ezer forint készpénz és régi tagkönyvek voltak" - jelentette ki Németh Zsolt. A politikus kifejtette: meglehetősen szokatlan és meglepő, hogy a későbbi rendőrségi kihallgatások során az érintettek már úgy emlékeznek, 500 darab kopogtatócédula is volt a kazettában. Kiss Zsolt, az MSZP vasvári szervezetének elnöke az MTI érdeklődésére kedden telefonon cáfolta a neki tulajdonított kijelentést, szavai szerint Vasvár polgármesterének információja nem állja meg a helyét.

Németh Zsolt aláhúzta: viszont kérdéseket vet fel az is, hogy az esetről nem a helyszínen, hanem az MSZP szombathelyi székházában tartott sajtótájékoztatót a szocialista képviselőjelölt. Vasvár polgármestere nyomatékosította: az erősen leromlott állagú, inkább csak ideiglenes raktárként használt épület több helyiségébe is betörtek, onnan értékeket vittek el. Az ellopott kazettát lezárt állapotban a befagyott vasvári csónakázó tó jegén találták meg, ám sem kopogtató cédulákat, sem tagnyilvántartásokat nem találtak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek