Kóka már csak vádaskodni tud
Kóka János mai sajtótájékoztatóján a Széchenyi Tervvel kapcsolatban ismét csalásról beszélt. Kóka János úgy feledtetné a súlyos gondokat, hogy a polgári kormány sikeres gazdaságpolitikáját ócsárolja, alaptalan vádaskodásokkal megpróbálja befeketíteni - írja közleményében Szijjártó Péter.
Dátum: 2006-03-21 19:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53134
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:26.762908, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kóka János emberemlékezet óta a legsikertelenebb gazdasági miniszter Magyarországon. A gazdasági-pénzügyi problémák egyre sokasodnak. A munkanélküliek száma már meghaladja a 440 ezret, közel félmillióan a bizonytalan és nem adózó szürkegazdaságban keresik kenyerüket, mások segélyekből, szociális juttatásokból kénytelenek tengődni. A térségben Magyarországon a legalacsonyabb a gazdasági növekedés üteme.
Kóka János úgy feledtetné a súlyos gondokat, hogy a polgári kormány sikeres gazdaságpolitikáját ócsárolja, alaptalan vádaskodásokkal megpróbálja befeketíteni. A Fidesz azonban - újból kiérdemelve az emberek bizalmát - folytatni fogja sikeres gazdaságfejlesztő tevékenységét. A munkaalapú gazdaságpolitika megvalósítása érdekében 2007. január elsejével Új Széchenyi Tervet indítunk. Ennek négy fő pillére: a munkaadók által fizetett adó- és járulékterhek radikális csökkentése, az infrastruktúra gyorsított fejlesztése, a kis- és középvállalkozások feltőkésítése, valamint közvetlen munkahelyteremtő, foglalkoztatás-bővítő programok beindítása. Az uniós támogatás mintegy felét az infrastruktúra fejlesztésére fordítjuk.
Ez azonban önmagában nem oldja meg a magyar gazdaság gondjait, mert munkahelyteremtő hatása viszonylag csekély. Ezért az Új Széchenyi Tervben az uniós források közel egyharmadát a kis- és középvállalkozások feltőkésítésére és közvetlen munkahelyteremtő programokra fordítjuk. Az uniós támogatásokat tehát az Új Széchenyi Terv keretében beágyazzuk a munkaalapú gazdaságpolitikába. Így az országot - megszorító csomagok helyett - olyan fejlődési útra vezetjük, ahol a növekedés egyben a munkahelyek számának jelentős bővülésével és széles rétegek megélhetésének javulásával jár.
Szijjártó Péter,
a Fidesz szóvivője
os - fidesz.hu