Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemrég ugyanők még a nép-köztársaságot védték

A MSZP demokrácia felfogásának örvendetes változásáról, a kormányváltó hangulatról és a köztársaság védelmében fellépő volt népköztársaság-pártiakról beszélt országjáró körútjának mai állomásain Orbán Viktor Aszódon, Gyöngyösön és Pásztón.


Dátum: 2006-03-21 19:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53135
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:27.076049, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A demokrácia győzelmét jelenti az, hogy az MSZP megváltoztatta a gyülekezés, a szólás és a véleménynyilvánítás szabadságáról vallott nézetét, és nagy köztéri demonstrációt hívott össze Budapestre - mondta Orbán Viktor kedden Aszódon.

"Az elmúlt években sok rosszakaratú kritikát kellett meghallgatni, azért, mert semmi mást nem akartunk, csak amikor fontos ügyekről volt szó, összejöttünk, kiálltunk különféle vívmányok mellett, mert szeretünk együtt lenni, ünnepelni, hogy átadjunk egymásnak bizonyos értékeket" - fejtette ki a Fidesz elnöke. Hozzátette: "a hét végén tartott, a Fidesz győzelmét hozó két időszaki választás megmutatta, hogy lassan megmozdul az ország, egyre erősödik a kormányváltó hangulat."

A magyarok új gazdaságot, új államot és új politikát akarnak - mondta a pártelnök. A munka és a jólét ugyanis szétvált egymástól, a munka becsülete leértékelődött. Ma sajnálatos módon az a vélemény alakult ki, hogy spekulációból könnyebben meg lehet élni, mint becsületes munkából, "márpedig mi nem akarjuk, hogy ez így legyen, meg akarjuk változtatni azt a vadkapitalista rendszert, amely ma a spekulációra épül, és nem becsüli meg a tisztességesen elvégzett munkát" - emelte ki.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a személyes felelősség elvét kell bevezetni a kormányzás területére. "Mondjuk ki, hogy abban az esetben - annak érdekében, hogy ne ismétlődhessék meg a mögöttünk hagyott négy év - ha a parlament által elfogadott költségvetést a következő kormány nem tudja tartani, akkor először a miniszterelnöknek és a minisztereknek a fizetését kell csökkenteni" - húzta alá.

Aszódot megelőzően Orbán Viktor Dunakeszi főterén tartott beszédében egyebek mellet arról szólt, hogy ma Magyarországon hozzávetően 700 ezer embernek nincs állandó megélhetése. A Fidesz által kínált "Cselekvő Nemzet Program" erre a gondra is megoldást kínál - fejtette ki.

Kormányváltó hangulat van Magyarországon

A szentendrei és a mosonmagyaróvári időközi önkormányzati választásokon elért nagyarányú Fidesz-győzelem azt jelzi, hogy kormányváltó hangulat van Magyarországon - jelentette ki Orbán Viktor Gyöngyösön.

Mindezek együtt, higgadt, józan hangon azt kell mondassák Magyarország minden, közélet iránt érdeklődő polgárával, hogy Magyarországon ma már napnál világosabb, hogy kormányváltó hangulat van, az emberek kormányváltást szeretnének - mondta a Fidesz elnöke. Azért van kormányváltó hangulat, mert az emberek ma Magyarországon új gazdaságot, új államot és új politikát akarnak.

Mint mondta, azért szükséges az új gazdaság megteremtése, mert Magyarországon ma nem piacgazdaság, hanem olyan vadkapitalizmus működik, ami aláveti a magyarokat a gazdasági erőfölénynek. Olyan új államra van szükség, amely nem a nagytőke, hanem a polgárok oldalára áll és letöri az árakat. Az új politika megteremtése pedig azért sürgető, mert a jelenlegi sikertelen, és a saját maga által megfogalmazott célokat sem tudja teljesíteni - állapította meg a pártelnök. Mindennek eléréséért fogalmazta meg a Fidesz "Hajrá Magyarország" című programját, amely egyúttal nemzetegyesítő program - tette hozzá.

Mint mondta a jelenlegi politika lenézi az embereket, hiszen azt mondja, bennünket irigyelnek a franciák, vagy a spanyolok és azt várja el tőlünk, hogy ezt elhiggyük. Ugyanakkor meg is bántja, meg is sérti az embereket, hiszen a fiataloknak azt üzeni a miniszterelnök, hogy menjenek külföldre dolgozni, az 50 éven felüli munkanélkülieket kényszernyugdíjba küldi, a kisvállalkozóknak azt üzeni a kormányzat, hogy olvadjanak bele a nagyvállalatokba. A romák pedig azt hallják a miniszterelnöktől, hogy "nem tudják felnevelni a gyerekeiket, ezért meg kell szakítani a generációs láncot, el kell venni a gyerekeket és intézetekbe kell őket dugni" - mondta a pártelnök.

Azzal kapcsolatban, hogy a szocialista párt a köztársaság védelmében utcára szólítja az embereket, Orbán Viktor megismételte korábbi álláspontját, miszerint a köztársaság fontos, de a nemzet még fontosabb. "A köztársaság egy ruha, amit tizenhat ével ezelőtt mi magunk varrtunk, miközben azok, akik ma védik a köztársaságot, le akarták fogni a kezünket, mert jobban szerették a népköztársaságot" - hangsúlyozta. Amikor azt mondják, hogy meg fogják védeni a köztársaságot, én emlékszem hogyan védték a népköztársaságot - jegyezte meg. Véleménye szerint a mai magyar hatalom fenyegetőzik, hiszen március 15-én kommandósokat ültetett az emberek feje fölé a Nemzeti Múzeum tetejére, rendőri erődemonstrációkat tart és fenyegetődzik.

Úgy fogalmazott: "Nem kérünk a fenyegetésből, nem kérünk a félelemkeltésből, nem azért dolgoztunk tizenhat éven keresztül a szabadság és a demokrácia érdekében, hogy tizenhat év után ide jussunk, hogy az emberek féljenek elmondani, hogy mi a politikai pártállásuk (...) tartaniuk kell, hogy esetleg megtorlás, vagy munkahelyük elvesztése lesz az ára a szabad véleménynyilvánításnak".

Aki egyszer forró tejjel megégette a száját, az a hideg vizet is fújva issza

A köztársaságot, azt a ruhát, amit ma hord a magyar állam, mi szabtuk, azokkal szemben, akik továbbra is a népköztársaság ruhájában akartak járni, ezért velünk szemben nem kell megvédeni a köztársaságot - mondta Orbán Viktor a Nógrád megyei Pásztón tartott szabadtéri

nagygyűlésen.

A Fidesz elnöke azzal a hasonlattal élt, hogy a köztársaság a ház, amiben a család lakik, de a lényeg nem a ház, "mi vagyunk a lényeg, a magyar emberek, a magyar nemzet, amely függetlenül attól, hogy milyen formában szervezi meg az állam az életét, nem változik."

Mindegy, hogy királyság van itt, köztársaság vagy népköztársaság, a lényegen ez nem változtat, akkor is mi voltunk itt a magyar nemzet, amikor királyság volt, népköztársaság meg köztársaság - mondta a Fidesz elnöke és miniszterelnök-jelöltje több ezres hallgatósága előtt, hozzátéve: "ezért a mi programunk, amit elfogadtunk, a magyar nemzet programja".

Orbán Viktor a vasárnapi szentendrei polgármester-választás kapcsán kitért arra, hogy noha a felmérések döntetlenközeli eredményt mutattak, "végül is a polgári, nemzeti és keresztény értéket valló választópolgárok" 20 százalékos győzelmet arattak. "Ebből is láthatják, kedves pásztóiak, hogy óvatosan kell bánni a közvélemény-kutatási adatokkal, nekünk erre különösen jó okunk van. Aki egyszer forró tejjel megégette a száját, az a hideg vizet is fújva issza" - mondta.

Orbán Viktor arról is biztosította hallgatóságát: a Fidesz még egyszer nem követi el azt a hibát, hogy túl sokat nézegetik a közvélemény-kutatási adatokat, miközben kevesebb idő marad a munkára.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek