Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Két új szálloda és konferenciaközpont épül Esztergomban

A prémiumkategóriás, magas minőségű szolgáltatások egyenletes kihasználtságát szolgálja majd az a két szálloda, melyet az esztergomi élményfürdő mellé terveznek. A harmadik, vendéglátással kapcsolatos beruházás a város szívének jellegét nagyban meghatározó Fürdő Szálló felújítása és átalakítása, mely a romos szárny elbontásával hamarosan megkezdődhet.


Dátum: 2006-03-21 19:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53136
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:27.390446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Három szálloda fel-, illetve újjáépítését tervezi a következő időszakban az esztergomi önkormányzat. Két új hotel az Aquasziget mellett épül, ebből az egyik az élményfürdő épülete és a Kis-Duna közötti részen, a másik a kültéri csúszdákhoz közeli telken valósul meg.

Az Aquasziget és a Kis-Duna közé épülő létesítmény száztíz szobából és apartmanból álló, minimum négycsillagos hotel lesz, melyet a tervek szerint függőfolyosóval kötnek össze az élményfürdővel. Ennél a beruházásnál a befektető, illetve a kivitelező konzorcium kiválasztása már 2005 őszén megtörtént, a majdani építmény jelenleg az engedélyezési folyamatnál tart.

Az élményfürdőhöz tartozó másik projektnél a befektető kiválasztásánál tart az önkormányzat. Ez a két, az élményfürdőhöz közvetlenül kapcsolódó szálloda az élményfürdő szolgáltatásainak egyenletes kihasználtságát is garantálhatja majd. A tervek szerint elsősorban a wellness és az OEP által nem finanszírozott egészségügyi, terápiás szolgáltatásokat igénybevevő hazai és külföldi vendégeket fogadják majd.

A harmadik szálloda-beruházás, a Bajcsy-Zsilinszky utcán lévő Fürdő Szálló épülete, illetve annak mielőbbi hasznosítása. Ennek az épületnek a megvásárlása már megtörtént, az ingatlan, ahogy arról a Hídlap korábban már többször beszámolt, városi tulajdonba került. Az önkormányzat jelenleg azt az elképzelést tartja legjobban megvalósíthatónak, mely szerint a Fürdő Szálló régi szárnya a Bajor Ágost Művelődési Házzal együtt konferenciaközpontként üzemelne. Ennek a komplexumnak a tervezése jelenleg az igényszint felmérésénél tart. Jelenleg a Fürdő Szálló később épült, modern vonalvezetésű, ma már romos állapotban lévő részének elbontását készítik elő.

Pöltl Zoltán (hídlap)

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek