Orbán Viktor Nagykőrösön
Kampányfogásnak minősítette és határozottan cáfolta Orbán Viktor azt a felfogást, hogy egy településnek az a jó, ha kormánypárti színekben megválasztott polgármestere van.
Dátum: 2002-10-08 19:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4812
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:03.525852, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A polgári kabinet miniszterelnöke kedden Nagykőrösön úgy fogalmazott: "higgyék el, nincs olyan elég erős kormány, amelyik elég bátor lehetne ahhoz, hogy ujjat húzzon a településekkel". Orbán Viktor a helyi Kisgazda Polgári Egyesület és a Fidesz közös polgármesterjelöltjeként induló Czira Szabolcs mellett kijelentette: a posztra érdemes, arra alkalmas polgármestert kell választani, aki jó terveket nyújt be a kormánynak a település érdekében.
Orbán Viktor hangsúlyozta: a polgármester politikai hovatartozásától függetlenül minden kormánynak be kell fogadnia a települések fejlődését segítő jó kezdeményezéseket. Mint közölte: a polgári kormány időszakában ez így történt, többek között - a gazdaság teljesítőképességétől függően - megkapta a központi támogatást a szocialista vezetésű Dunaújváros, Pécs és Nyíregyháza is. A volt kormányfő az európai uniós csatlakozásra is kitérve hangsúlyozta: "híve vagyok a csatlakozásnak, de az előttünk álló másfél évben még sok a teendőnk". Megítélése szerint a csatlakozásnak Magyarország akkor lesz nyertese, ha "a mindenkori magyar kormány patrióta politikát folytat". Közlése szerint az európai közösség országaiban a közbeszerzési pályázatok 95 százalékát a nemzeti vállalkozások nyerik el. Orbán Viktor határozottan cáfolta, hogy csak 600-900 hektáros birtokok lehetnek versenyképesek, mint ahogyan azt tudomása szerint néhány nappal ezelőtt a földművelésügyi miniszter egy választási fórumon jelezte.
- Az uniós országokban az átlagos birtokméret 30-50 hektár között van, és az egész európai uniós szabályozás a családi gazdaságok rendszerére épül - jelentette ki a polgári kormányfő.
MTI - fidesz.hu