Stumpf István az új államról és feladatairól
Intelligensebb, aktívabb, cselekvőbb államra van szükség - mondta Stumpf István politológus, az Orbán-kormány volt kancelláriaminisztere az MTI-nek kedden Székesfehérváron, ahol a helybeli vállalkozók által alapított Széll Kálmán Klub estjén tartott előadást.
Dátum: 2006-03-21 20:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53141
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:28.891885, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Intelligensebb, aktívabb, cselekvőbb államra van szükség, olyan államra, amely szolidáris saját polgáraival, és amelyik egy olyan helyzetben, amikor a rendszerváltás korrekciójára is szükség van, minden erőforrást mozgósít annak érdekében, hogy Magyarországon a magyar állampolgárok legyenek az elsők" - fogalmazott.
Szavai szerint a mostani választás "sok mindent elrendezhet", hiszen a Nemzeti Fejlesztési Terv azt a lehetőséget kínálja fel a majdani kormány számára, hogy olyan átfogó változtatásokat hajtson végre, amelyeket az eddigi kormányok elmulasztottak. Ezek a változások mind a közigazgatásban, mind az egészségügyben, a nyugdíjrendszer átalakításában és az adózásban rendkívül fontosak, de a legfontosabb az, hogy "az államnak saját magának kell kezdenie a rendteremtést ahhoz, hogy elvárhassa, az állampolgárok betartsák a normákat," és azt érzékeljék, az állam van értük és nem fordítva - hangsúlyozta Stumpf István. "A tétje a mostani választásoknak azért óriási, mert innentől kezdve egy új Magyarországot is kell bizonyos értelemben építeni, és (...) egy új szövetséget kell kötni a polgárokkal ahhoz, hogy az országban meglevő erőforrásokat hasznosítani lehessen" - hangsúlyozta. Hozzátette: "ebben az államnak kezdeményező, cselekvő szerepet kell vállalnia, és hozzányúlnia olyan dolgokhoz, amelyeket eddig nem mert felvállalni."
Stumpf István kijelentette: a szociálliberális koalíció "rendkívül rossz kormányzati teljesítményt nyújtott", amit formálisan jelez, hogy ciklus közben miniszterelnököt kellett váltani, és le kellett cserélni két pénzügyminisztert, valamint a gazdasági tárca vezetőjét. A politológus úgy vélte, hogy "nagyon frusztrált állapotban van a közigazgatás, folyamatos politikai nyomás alá került, kampányszerű üzemmódra álltak át az elmúlt másfél évben, amely lehetetlenné tette a hosszú távú stratégiai tervezést". Szavai szerint a legnagyobb probléma az, hogy a "rövid távú szavazatmaximalizálás és a rövid távú profitmaximalizálás vált uralkodóvá a mindennapi életben és a kormányzásban is." A jövőt pedig olyan mértékben elzálogosította a jelenlegi kormányzat, hogy az új kormány "gúzsba kötve" tud majd csak táncolni. Egyszerre kell majd a gazdaság versenyképességét biztosítania és a szociális kohéziót erősítenie, azaz az esélyegyenlőtlenségeket csökkenteni. Ennek a kihívásnak pedig csak akkor tud majd eleget tenni, ha világos nemzeti stratégiai célja van - mondta Stumpf István.
MTI - fideszfrakcio.hu