Visszaléptek a Közháló eladásától
Mégsem értékesítik a közintézményeket internetes kapcsolattal ellátó Közhálót - tudta meg lapunk Magyar Bálint oktatási minisztertől. A Fidesz azt várja, hogy ennek szellemében felülvizsgálják a Nemzeti Tankönyvkiadó továbbértékesítését, a magántőkéből megvalósított beruházásokat és a diákigazolvány-tendert is.
Dátum: 2006-03-22 07:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53145
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:30.066266, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tárgyalt a kormány a Közháló értékesítéséről, és végül úgy döntött, hogy mégsem kerül sor a rendszer értékesítésére, vagyis minden iskolai informatikai berendezés és internetes végpont állami tulajdonban marad - jelentette ki a Magyar Nemzet érdeklődésére Magyar Bálint oktatási miniszter. Hozzátette: a kabinet azért döntött a Közháló megtartása mellett, mert megtalálta a költségvetésben a forrást a működési költségek finanszírozására. Arra a kérdésünkre, hogy ez esetben visszavonják-e az értékesítésre kiírt közbeszerzési eljárást, a tárcavezető azt válaszolta: elegendő erre a kiírás módosítása és a jelentkezési határidő meghosszabbítása.
A tender kiírója, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium írásbeli válasza szerint tegnap lezárultak az egyeztetések a tárca, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, valamint az Oktatási Minisztérium között, melynek révén pontosították a részleteket.
Ennek értemében az iskolák és közintézmények a jövőben is ingyenesen jutnak internethez. Hozzáteszik: a tenderekből kikerült a végponti berendezések értékesítése, mert a költségvetési törvényben meghatározott bevételi előirányzatot más módon biztosítja a kormány. Ugyanakkor leszögezik: annak érdekében, hogy az iskolák részére internetszolgáltatást közmű jelleggel lehessen biztosítani, a minisztérium előkészíti a végponti berendezések térítéses vagy térítésmentes átadását az iskoláknak és a közintézményeknek.
A Fidesz örül a kormány döntésének, bár szerintük nem csak a választási kampány finisében kellene szem előtt tartani a közpénzek hatékony felhasználásának elvét. Sió László, a párt oktatáspolitikai műhelyének vezetője rámutatott: kár, hogy a szabad demokrata tárcavezető csak egy botrány után, a koalíciós partner nyomására állt el az eladástól. A politikus ugyanakkor leszögezte: ennek szellemében hasonlóan kellene eljárni a Nemzeti Tankönyvkiadó értékesítése, valamint a több milliárd forintos diákigazolvány-tender ügyében, és felül kellene vizsgálni a befektetőknek busás hasznot hozó felsőoktatási infrastruktúra-fejlesztési programokat is.
Emlékezetes: a Magyar Nemzet közölte elsőként a hírt, hogy az informatikai tárcának gondot okoz a Sulinet Közháló üzemeltetési számlájának kifizetése, ezért a tárca az MSZP-SZDSZ-kormány egyik legnagyobb beruházásának eladása mellett döntött. A Magyar Nemzet számításai szerint jelenleg a 2004-es piaci ár tízszeresét fizeti ki a tárca minden egyes iskola internetes elérhetőségének biztosításáért. A tárca könyv szerinti értéken akarta eladni a 7300 végponti berendezést, ám - tizenegymilliárdért - rögtön vissza is bérelte volna a hálózatot három évre.
mno.hu - fidesz.hu