Brit merénylőjelöltek pere kezdődött Londonban
Hét brit állampolgárságú muszlim állt kedden a londoni felsőbíróság elé robbantásos merényletsorozat előkészítésének vádjával.
Dátum: 2006-03-22 08:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53151
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:31.848568, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ügy még a tavaly nyári, 56 emberéletet kioltó londoni merényletsorozat előtti időkre nyúlik vissza; a Korona vádhatósága szerint a közvetlen előkészületek, amelyeket előrehaladott szakaszban leplezett le a Scotland Yard terrorellenes ügyosztálya, 2003 novembere és 2004 márciusa között folytak. A társaság 1200 font, vagyis több mint fél tonna ammónium-nitrát alapú műtrágyát, valamint alumíniumport halmozott fel a nyugat-londoni Hanwell ipari negyed egyik raktárában; ezek a vád szerint a pokolgép klasszikus összetevői.
David Waters vezető ügyész kedd délután megtartott vádismertetése szerint a hatóságok gyanúja az, hogy a hét letartóztatott vagy egy stratégiai jelentőségű ipari létesítmény ellen, vagy - és az ügyészek szerint ez a valószínűbb - közösségi helyszíneken, pubokban, éjszakai szórakozóhelyeken vagy vonatokon akartak robbantásos merényleteket elkövetni. Waters szerint amikor a vádlottakat 2004-ben őrizetbe vették, már csak a célpontok végleges kiválasztása volt hátra. A brit állampolgárságú merénylőjelölteknek amerikai, illetve kanadai kapcsolataik is voltak, emellett többen közülük jártak Pakisztánban, ahol saját állításuk szerint az al-Kaida terrorhálózat "harmadik számú emberével" találkoztak.
A per bírája a tárgyalás estébe nyúló első napján figyelmeztette az esküdteket, hogy az eljárás akár fél évig is eltarthat, és arra is, hogy majdani döntésüket kizárólag az eléjük terjesztett bizonyítékokra, és ne a terrorizmusról szóló globális sajtóhír-folyamra alapozzák, mert ennek egy része "pontatlan". Ugyancsak eltiltotta a bíró az esküdteket attól, hogy a terrorizmus témakörében az eljárás ideje alatt az interneten saját kutatásba fogjanak. A vádlottak a terhükre rótt összes vádpontot tagadják.
MTI - fidesz.hu