Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sürgeti Szlovénia az Európai Unió alkotmányos válságának a megoldását

Ismételten sürgette Szlovénia az Európai Unió alkotmányos válságának a megoldását Dimitrij Rupel külügyminiszter kedd esti nyilatkozata szerint.


Dátum: 2006-03-22 08:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53153
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:32.429096, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szlovéniai tengerparti városban, Koperben elhangzott nyilatkozatot a ljubljanai külügyminisztérium hozta nyilvánosságra. Ebben Rupel már a 2008 első felében esedékes szlovén uniós elnökség legfőbb feladatait vázolta, kiemelten hangsúlyozva a kialakult alkotmányos válság megoldásának az elősegítését. Az állásfoglalásból ugyanakkor kitűnt: Szlovénia nem számol azzal, hogy ez a válság az elkövetkező másfél évben megoldódik, noha Ljubljana - Németországgal és Ausztriával együtt - a francia és a holland népszavazáson elutasított uniós alkotmány megmentésének egyik legfőbb támogatója. Ebből kiindulva fogalmazott úgy Rupel külügyminiszter, hogy az uniós elnöki tisztség betöltésének fél éve alatt Szlovénia a legelkötelezettebben tevékenykedik majd az európai alkotmány elfogadása érdekében.

Néhány nappal ezelőtt a jelenlegi elnöki tisztséget betöltő Ausztria kancellárja, Wolfgang Schüssel óvott az alkotmány mihamarabb történő életbe lépésével kapcsolatos, túlzott várakozásoktól. Az osztrák kormányfő szerint az elkövetkező finn, német és portugál elnökség még a "véleményformálás" időszaka lesz. De - mint hozzátette - 2007 végéig tisztázni kell a dolgokat. Szlovénia pedig ezt követően veszi át az elnöki stafétabotot.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek