Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

További támogatást kér az Európai Uniótól a fehérorosz ellenzék vezetője

További támogatást kért az Európai Uniótól szerda hajnalban ismertté vált nyilatkozatában Alekszandr Milinkevics, a fehérorosz ellenzék vezetője.


Dátum: 2006-03-22 08:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53154
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:32.715120, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Lukasenko-rezsimet durva választási csalással vádoló és új választásokat követelő ellenzéki politikus német újságírókon keresztül az uniónak küldött üzenetében újabb szankciókat sürgetett a fehérorosz hatalommal szemben. A legnagyobb ellenzéki tömörülésnek számító "egyesült demokratikus erők" vezetője, aki Lukasenko mögött a vasárnapi elnökválasztáson a legtöbb szavazatot szerezte, egyebek között indítványozta, hogy az EU bővítse azon hivatalos fehérorosz személyek listáját, akikre kiterjed a tagországokba történő beutazási tilalom. Milinkevics szerint ezt a tilalmat ki kell terjeszteni mindazon személyekre, akik bűnrészesek voltak az elkövetett választási csalásokban. Az ellenzéki politikus azt állította, hogy rendelkeznek ezen személyek listájával.

Az EU 1997-ben beutazási tilalmat léptetett éltbe Lukasenko elnökkel és legközelebbi támogatóival szemben. Milinkevics most mindenekelőtt ennek a listának a kibővítését sürgette, noha - mint utalt rá - tudatában van annak, hogy nem könnyű a döntési folyamat az unión belül. Az Európai Unió - akárcsak az Egyesült Államok vagy több nemzetközi szervezet - antidemokratikusnak nevezte a vasárnapi fehérorosz elnökválasztást, s egyetértett azzal az ellenzéki követeléssel, hogy új választásokat kell tartani a korábbi szovjet köztársaságban. Arról azonban a tagállamok külügyminiszterei nem jutottak egyetértésre, hogy megtagadják e a minszki rezsim elismerését. Az unió álláspontját megfogalmazó Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter azt hangoztatta, hogy az EU nem szakítja meg a párbeszédet a fehérorosz kormányzattal, nem zárta ki ugyanakkor "célzott szankciók" bevezetését a rezsim vezetőivel szemben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek