Az olaszországi biztonsági kockázatokra figyelmeztette állampolgárait Washington
Az olaszországi biztonsági kockázatokra figyelmeztette az amerikai állampolgárokat helyi idő szerint kedden a washingtoni külügyminisztérium.
Dátum: 2006-03-22 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53156
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:33.261771, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Esti nyilatkozatában a State Department arra hívta fel a figyelmet, hogy terrortámadások, tüntetések és egyéb erőszakos cselekmények veszélyeztethetik az Olaszországban tartózkodó amerikai állampolgárok, illetve az ottani amerikai létesítmények biztonságát. Az amerikai külügyminisztérium emlékeztetett arra, hogy az iraki események más országokban is tüntetésekhez és erőszakhoz vezettek. Az iraki háborúban való részvétele miatt az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet és más szélsőséges csoportok megfenyegették Olaszországot is.
Ezen túlmenően a külügyminisztérium az amerikai polgárokat figyelmeztette arra is, hogy Olaszországban áprilisban és májusban parlamenti, illetve helyhatósági választásokat rendeznek, ezért az ország különböző területei tüntetésekkel kell számolni.. Az amerikai polgároknak épp ezért kerülniük kell azokat , ahol nagyobb tömeg gyűlhet össze.,
MTI - fidesz.hu